2p
Lehet eső, lehet sár, Orbán Viktor meccsre jár.
Így ünnepelte a kormányfő a Vidi FC  egyik gólját Szalonikiben. EPA/SOTIRIS BARBAROUSIS

A magyar miniszterelnök ismét a helyszínen tekintette meg a Vidi FC nemzetközi kupameccsét.

Megint a török milliárdossal volt

Orbán Viktor ezúttal a görögországi Szalonikibe utazott, ahol kedvenc focicsapata a helyi PAOK-kal csapott össze (és nyert 2:0-ra) az Európa Ligában. Az EPA által közölt egyik képen az látszik, ahogy a kormányfő a székesfehérvári csapat egyik gólját ünnepli.

A nemzetközi hírügynökség egy másik fotója pedig azt mutatja, ahogy a stadionba érkezik török milliárdos barátja, Adnan Polat társaságában. Azt hivatalosan nem tudni, hogy tegnap milyen repülővel ment meccsre a kormányfő.

Orbán Viktor és török milliárdos barátja (balra)  EPA/SOTIRIS BARBAROUSIS

Havasi Bertalan kormányszóvivő korábban azt közölte: a miniszterelnök a Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni, és az utazások során a focicsapat tulajdonosának (Garancsi István milliárdos vállalkozó – a szerk.) a vendége. A tegnapi mérkőzést szintén együtt nézték.  

Szófiába és Londonba is kirepült

A magyar kormányfő ott volt a Vidi FC július végi bulgáriai összecsapásán is, amelyre egy luxus-magánrepülőgép vitte ki. A helyszínen nézte végig az október 4-i Chelsea-Vidi Európa Liga csoportmeccset is Londonban.

Felső sor: Csányi Sándor, Orbán Viktor, Adnan Polat. Alsó sor: Csányi Péter, Schmidt Mária, Világi Oszkár. Forrás: Streamable

Akkor szintén vele tartott Adnan Polat török milliárdos, de ott volt a lelátón Csányi Sándor OTP-vezér, az MLSZ elnöke, Schmidt Mária magyar milliárdos, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Csányi Sándor egyik fia, Péter, valamint Világi Oszkár milliárdos felvidéki vállalkozó is.

Tallinnt sem hagyta ki

Szintén a helyszínen izgulta végig a miniszterelnök az Észtország-Magyarország Nemzetek Ligája mérkőzést Tallinnban október közepén. Az EPA hírügynökség akkor is közzétett egy képet, amelyen az észt kormányfővel, Jüri Ratasszal látható a lelátón.

Jüri Ratas észt kormányfő (fent) és Orbán Viktor az észt-magyaron.. EPA/VALDA KALNINA

A miniszterelnök meccsnézési szokásaival kapcsolatos jegyzetünket itt olvashatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG