A Szovjetunió évtizedekig megdönthetetlennek tűnt, vaskézzel irányították, a nukleáris arzenálja önmagában elegendő lett volna a Föld elpusztítására. De végül nem egy háború döntötte porba, hanem belső gazdasági tartóoszlopok nem bírták el a csillagokig érő ambíciókat. Az Egyesült Államok negyedszázada egyedüli globális hatalomként maradt a színpadon és az általános megítélés szerint ez belátható ideig így is marad.
De mi van akkor, ha ez a feltételezés csalóka?! Hiszen az Obama vezette USA már elveszítette a stratégiai kezdeményezést a világ több pontján és térségében. Számos elemző szerint a terrorizmus elleni világméretű harc pedig megbénította és tévútra vitte az amerikai külpolitikát.
Mit üzen az amerikai belpolitika?
|
| Káncz Csaba |
De lehetséges, hogy az igazi fordulópontot az amerikai választók türelmének vége jelenti. Az amerikai politika ugyanis forrong és a két nagy pártban olyan jelölteknek van jelenleg komoly esélyük megnyerni az elnökjelöltséget, akik radikális fordulatot követelnek a Washington globális hegemóniára törekvő külpolitikájában. Mind Trump, mind Sanders korábban is elutasította az iraki beavatkozást és frusztrált támogatóik azt kívánják, hogy az USA hagyjon föl a rezsimváltó, katonai intervenciókra építő kurzusával.
Trump és Sanders adnak hangot a kékgallérosok és az alsóbb néposztályok dühének, akik az elmúlt években csak vesztett háborúkat látnak. A 2008-as pénzügyi válság máig ható következményeként az alacsony-keresetűek társadalmi mobilitása leállt és a béreik nyomott szinten ragadtak.
Az amerikai kisembernek mára tökéletesen elege van a negyedszázada húzódó iraki háborúból, amely az államalakulat összeomlásával és egy terror-állam felemelkedésével járt. Amerikai részről eddig 5000 katona halálával és 5 ezermilliárd dollár közvetlen és közvetett költséggel járt a neokonzervatívok iraki katonai beavatkozása.
Plebejus düh a birodalmi politika ellen
Trump emelte magasba a felhorgadó amerikai nacionalizmus zászlaját, amely népi hevületbe már jó adag „izolacionista”, bezárkózó érzület vegyül a kisemberek részéről. A „Trumpizmus” megértésének egyik kulcsa éppen az, hogy az amerikai plebejus kisember le akarja vetni magáról a birodalom terhét! Nem véletlen, hogy a vezető republikánus elnökjelölt olyan éles támadásoknak van kitéve a nemzetközi katonai beavatkozásokat továbbra is szorgalmazó neokonzervatívok részéről. Trump és Sanders ugyanis radikálisan megváltoztatta azt a mesterséges konszenzust a nemzetközi intervenciókról, amely eddig uralta az USA két nagy pártját.
Trump nyíltan megkérdőjelezi a Dél-Koreában állomásozó 28 ezer amerikai katonai kontingens értelmét. Véleménye szerint ugyanez vonatkozik Európára is, amelynek éppen ideje, hogy két lábra álljon védelmi politikájában. S noha Sanders jóval óvatosabban fogalmaz a külföldi intervenciókkal kapcsolatban, ennek ellenére szerinte az amerikai „katona-ipari komplexum” Godzillája jóval veszélyesebb ma Amerikára, mint amikor Eisenhower elnök 1961-ben óvott ennek a szörnynek a befolyásától.
Káncz Csaba jegyzete
Hírekre reagált Joó István. 
Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
