3p
Alkohol- és drogteszteknek vetette alá magát pénteken Kijevben Petro Porosenko hivatalban lévő államfő.

Betartotta ellenfelének, az ukrán elnökválasztás első fordulóját megnyerő Volodimir Zelenszkij humoristának tett ígéretét, ezért vetette alá magát a teszteknek Petro Porosenko, ugyanakkor Zelenszkij is megvizsgáltatta magát.

Drogkampány

Az április 21-én esedékes második fordulóba bejutott két jelölt azonban nem egy klinikán vetette alá magát a teszteknek. Zelenszkij vizsgálatát a Jevrolab laboratórium végezte el, míg Porosenko az Olimpiai Stadion orvosi központjában adott vérmintát. Az államfő vérvételén újságírók is jelen lehettek. A gyorsteszt nem mutatott ki Porosenko szervezetében sem alkoholt, sem pszichoaktív anyagokat. A részletes analízis viszont akár két hétig is eltarthat, mert nemcsak vér-, de vizelet-, és hajszálmintát is vettek tőle.

A vizsgálat után a sajtónak nyilatkozva az elnök kijelentette, abszolút pozitívan állt hozzá Zelenszkij kezdeményezéséhez. Sőt, szerinte a parlamenti képviselőket is kötelezni kellene erre, hiszen az, hogy alkohol- és drogmentesek-e nemzetbiztonsági kérdés.

Zelenszkij a Facebokon közzétette a drogtesztje eredményét, ami negatív lett. Kis kavarodást okozott, hogy elgépelték rajta a dátumot, amit a klinika utóbb korrigált. Oleh Medvegyev, Porosenko kampányszóvivője a nap folyamán kifogásolta, hogy Zelenszkij hajmintát nem adott, mint az elnök. Rámutatott, hogy a hajból 90 napig kimutathatók a drogok maradványai. A kampány alatt Zelenszkijt Porosenko hívei azzal vádolták meg, hogy rendszeresen fogyaszt marihuánát.

Elnökjelölti vita

Viktor Anyiszimov, az Olimpiai Stadion vezérigazgató-helyettese közölte újságírókkal, hogy a sportcsarnok technikai szempontból teljes mértékben készen áll az elnökjelölti vita megrendezésére, és április 17-ig várják a hivatalos felkérést. Eddig ugyanis semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptak arra vonatkozóan, hogy a stadionban kívánják megrendezni az eseményt.

Zelenszkij szerda esti videoüzenetében hívta ki vitára Porosenkót, de nem az elnökválasztásról szóló törvényben előírt köztévé stúdiójába, hanem a kijevi Olimpiai Stadionba. Feltételül szabta, hogy valamennyi tévécsatorna közvetíthesse, minden újságíró jelen lehessen, továbbá előtte mindketten essenek át alkohol- és drogteszten. Porosenko csütörtökön tudatta, hogy elfogadta a stadionra és az orvosi tesztekre vonatkozó feltételeit is.

Ki lesz a nyertes?

A múlt vasárnap tartott első fordulón a nem hivatalos végeredmény szerint a humorista-producer Zelenszkij, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt jelöltje a szavazatok 30,24 százalékával végzett az első helyen, csaknem kétszer annyit szerzett, mint a második helyen befutó Porosenko, aki a voksok 15,95 százalékát kapta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG