3p
Akár Szlovákia felől is tölthetné Magyarország a tárolóit, így az ukrán vezetékeken tovább szállíthatnánk Ukrajnának, de valamiért mégsem így tesz a magyar fél. Az ukránok így továbbra is úgy érzik, sántít a hivatalos magyarázat, inkább orosz nyomásra zárhattuk el a csapot.

Magyarország a Szlovákia felé létesített úgynevezett interkonnektoron, kapcsolódási ponton keresztül is feltölthetné gáztározóit - mondta egy brüsszeli konferencián kedd délután Andrij Koboljev, az ukrán állami energiavállalat, a Naftohaz vezetője.

Jött a Gazprom, erre elzártuk a gázt - véletlen egybeesés?

Koboljev úgy fogalmazott, hogy nem kaptak magyarázatot a gázszállítások leállítására a magyar rendszerüzemeltetőtől, s annak valódi okát sem ismerik, mindössze annyit tudnak, hogy Magyarország néhány nappal azt követően zárta el a csapot, hogy magas rangú orosz tisztviselők Budapestre látogattak. "Lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés. Nem tudom" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Jelenleg Szlovákia felől maximális, Lengyelország felől pedig "jó mennyiségben" áramlik a földgáz Ukrajnába, míg Magyarország irányából szünetel a szállítás. A szeptemberi magyar  döntés előtt pár nappal Budapesten megbeszélést tartott Orbán Viktor és Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója; a Naftohaz vezetője szerint így orosz politikai nyomás miatt zárta el a gázcsapot Ukrajna felé Magyarország.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal magyarázta a szállítás leállítását, hogy a télre való felkészülés jegyében a magyar gáztárolók feltöltése az elsődleges, mindent megelőző cél.

Két hónapja tesztelünk

Andrij Koboljev elmondása szerint a szlovákok teljes mértékben készen állnak, hogy megkezdjék a gázszállítást Magyarországra, a magyar oldalon viszont még teszteket végeznek. Ezek a Naftohaz szerint szeptember eleje óta zajlanak, miközben az Ukrajnát Szlovákiával összekötő interkonnektor beüzemelése és kereskedelmi forgalomba helyezése között mindössze két hét telt el, és a vezeték addig is teljes terheléssel működött.

"Ha a magyar kormány annyira aggódik, hogy több gázra van szüksége a földalatti tározókban, akkor az interkonnektor erre nagyon jó megoldás lehet" - hangoztatta a Naftohaz vezetője. Ha valóban a gáztározók feltöltése a cél, miért nem üzemelték be a szlovákiai interkonnektort? - tette fel a kérdést Andrij Koboljev.

Hozzátette, tudomásuk szerint - miután Szlovákiától is vásárolnak gázt - a Szlovákián keresztül érkező gáz ára sokkal kedvezőbb is annál, mint amennyit Magyarország jelenleg a Gazpromnak fizet.

Még mindig úgy tudják, hamarosan megint adunk gázt

Andrij Koboljev ismét azt mondta, ígéretet kaptak arra, hogy Magyarország hamarosan újraindítja a gázszállításokat. Amikor legutóbb erről beszélt, arra az FGSZ Földgázszállító annyit reagált: továbbra sem adottak a feltételek ahhoz, hogy újrainduljon a hazánkból Ukrajna felé irányuló gázszállítás - és ez még egy hete sem volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG