Az HSBC bank előzetes számításai szerint decemberben 49,5 pontra csökkent a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a novemberi 50 és az októberi 50,4 pontról. Szeptemberben és augusztusban egyaránt 50,2 ponton állt a BMI.
Az HSBC a kis- és középvállalatok teljesítményét méri. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke a visszaesését jelzi. Utoljára hét hónappal ezelőtt, májusban volt 50 pont alatt a feldolgozóipari BMI értéke Kínában.
Csak az új exportmegrendelések növekedtek, az alindexek közül minden más 50 pont alatti értéket mutatott, köztük a kibocsátásé, az új hazai megrendeléseké, a foglalkoztatásé.
Nem elég a kamatcsökkentés
A gyászos adatokat tartalmazó jelentés erősíteni fogja a befektetők azon félelmét, hogy a kínai gazdasági növekedés tovább veszít lendületéből, és erősebb ösztönző intézkedéseket kell hozni, nem elég, hogy a kínai jegybank kamatot csökkentett.
"Az alapvetően a gyenge keresletet tükröző dezinflációs nyomás növekedése a következő hónapokban további monetáris enyhítést indokol" - jelentette ki Csü Hung-pin, az HSBC vezető közgazdásza.
A kínai gazdaság növekedése idén várhatóan 7,4, jövőre pedig 7,1 százalékra lassul. Kína vezetői a múlt héten azt ígérték, hogy megpróbálják fenntartani a mérsékelt növekedést, bár a gazdaságra "viszonylag erős lefelé irányuló nyomás" nehezedik. A kormány április óta egy sor ösztönző intézkedést fogadott el a gazdasági tevékenység élénkítése és a növekedés lassulásának visszafogása érdekében, amivel vegyes sikereket ért el.
A vártnál csak kicsit rosszabb adatnak még így is örültek a sanghaji tőzsdén befektetők: az irányadó ázsiai tőzsdeindexek közül kedden csak a Shanghai Composite növekedett, 2,30 százalékkal, 67,84 ponttal, 3021,26 emelkedett zárásra. A hongkongi Hang Seng azonban 1,22 százalékos mínuszban, 22 747,00 ponton áll.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
9 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
10 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
10 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
11 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
11 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
12 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
12 órája
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Kármán András: Hiába a júliusi adatok, a munka java még előttünk áll
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Az EU legkeresettebb drogkereskedői között volt a magyar pár, Tenerifén fogták el őket
- Visszadobott egy kinevezést a Forsthoffer Ágnes vezette Sándor-palota
- Fellélegezhetnek az üzemanyagok drágulásától rettegők?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



