Begyógyult az Amerikán ütött seb

Oszama bin Laden és terroristái azt hitték, hogy ők döntötték össze az egyik szuperhatalmat, és miután ez sikerült, gondolták, végeznek az őket addig támogató másikkal is. Sokat képzeltek magukról.

A szovjet Vietnám

A történet 1979-ig nyúlik vissza, a Szovjetunió utolsó sikeres időszakának végéig. Carter amerikai elnök regnálása alatt, 1977 elejétől kezdve a Szovjetunió és az általa támogatott kommunizmus több helyen előretört a világban. Afganisztánban is kiindult egy kommunista mozgalom, de egyedül nem boldogultak, segítségül hívták a Szovjetuniót, aki ezzel belefutott a saját Vietnámjába.

Az amerikaiak, az angolok és a nyugatnémetek megunták saját vezetőik tehetetlenségét a szovjet térnyeréssel szemben, és megválasztották három vaskezű vezetőt: Reagan amerikai elnököt, Thatcher brit miniszterelnököt és Kohl kancellárt. Nem kellett csalatkozniuk: a vezetők odacsaptak a Szovjetuniónak, belehajszolták egy végzetes fegyverkezési versenybe, és Amerika Afganisztánban sem válogatott az eszközökben: terroristákat támogatott, hogy harcoljanak az oroszok ellen.

Ha egy kidőlt, dől a másik is?

Az eredmény meglett, a Szovjetunió és a kommunizmus elbukott, ebben azonban konkrétan az afganisztáni csatavesztésnek csak kis szerepe volt: a lényeg a kommunista rendszer hatékonytalansága a kapitalizmussal szemben. Bin Laden és emberei viszont úgy hitték, hogy ők döntötték össze a Szovjetuniót, és ha már ez ilyen jól ment, összedöntik a másik a szuperhatalmat is, addigi kenyéradó gazdájukat.

Gondolták, elég egy pár nagykövetséget, meg néhány szimbolikus épületet lerombolni, mint a Pentagon, a Fehér ház vagy New York városában a World Trade Center ikertornyai, és Amerika összedől mint egy kártyavár. Nem jött össze a dolog: a birodalom visszavágott, könnyedén végzett az afganisztáni tálib rendszerrel, bin Ladennek bujkálnia kellett, míg végül pakisztáni rejtekhelyén felkeresték a szuperhatalom katonái, és végeztek vele.

Nyom nem maradt, gondok maradtak

Egy seb azonban maradt: New Yorkban az ikonikus tornyok helyén egy nagy lyuk éktelenkedett, az ún. „Ground Zero”. Hamar eldöntötték, hogy ha másért nem, hát szimbolikus okokból újra ugyanakkora torony fog állni, de aztán lelassult a megvalósítás. Az építkezés végül befejeződött, lett egy sokkal szebb építmény, mint a két ormótlan, négyzet alaprajzú torony volt, és most már bárki fel is mehet a tetejére. A seb begyógyult, kétszer meg kell gondolnia, ha valaki újra neki akar rontani Amerikának.

Problémája viszont akad bőven a nagyhatalomnak. Afganisztán instabil maradt, az arab tavasz után egy sor bizonytalan állam jött létre, ahol a terrorizmus könnyen felüti fejét, és hát ott az Iszlám Állam Irak és Szíria helyén, ami a legnagyobb kihívás. Ráadásul Amerikán kívül nincs más, aki valamennyire is hatékonyan tudna ezekkel szembenézni, pontosabban csak akkor lenne, ha a nemzetközi közösség de legalábbis a nagyobb hatalmak összefognának.

Mintha ezt most fel is ismerték volna Amerikában: rájöttek, hogy nem érdemes szinte megszokásból a régi, hidegháborús ellenséggel összecsapni. Ha egymással marakodnak, a terroristák gyorsan teret nyernek, ahogy ez bin Ladenékkel is történt.