A gazdasági mutatók alapján az Európai Bizottság novemberben állította össze a vizsgálandó tagállamok listáját, amelyen Magyarország is szerepelt, és ma tették közzé a vizsgált tagállamok gazdaságára vonatkozó részletes vizsgálaton alapuló következtetéseket. A dokumentum felméri az érintett tagállamok által a költségvetési hiány kiigazítására tett előrelépést is, és aktualizálja a költségvetésiterv-javaslatokkal kapcsolatban tavaly megfogalmazott bizottsági véleményt is.
Ezt mondták rólunk
A bizottság szerint javul, de továbbra is erőteljesen negatív Magyarország nettó nemzetközi befektetői pozíciója, magas az állami és a magánszektor eladósodottsága, és törékeny a pénzügyi szektor. Emellett Brüsszel úgy látja, hogy a magyar export teljesítménye romlik. Ezen kívül a bankok működési környezetének javítását tartaná kívánatosnak annak érdekében, hogy a gazdaság finanszírozása fenntartható módon helyreálljon.
A magas államadósság szintén aggodalomra ad okot - jegyzi meg a bizottság, amely arra is kitér, hogy bár a strukturális pénzügyi mérleg lényegesen javult, a forint gyengülése, az alacsony növekedési potenciál és a magas finanszírozási költségek megakadályozták az adósság csökkenését.
Magyarország várhatóan nem éri el középtávú költségvetési célkitűzéseit, strukturális egyenlege pedig 2014-ben romlani látszik, ezért a Bizottság ajánlásokat fog tenni.
Az Európai Bizottság szerint jelenleg 17 tagállam – köztük Magyarország – küzd egyensúlyhiánnyal, közülük Horvátország, Olaszország és Szlovénia esetében ez az egyensúlyhiány túlzott.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
24 perce
-
Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
körülbelül 1 órája
-
Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
körülbelül 1 órája
-
Igencsak adják a blue chipeket
2 órája
-
A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
3 órája
-
Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
3 órája
-
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
4 órája
Mfor.hu Top24
- Távozik egy igazgatósági tag a Richtertől
- A gyalogosok örülhetnek, az autósok főhetnek a levükben: hétfőtől még korábban zárják le a rakpartot
- A Tisztítótűz része a NAV megújulása
- Elmarad a gazdasági csoda a foci-vb-n?
- Hőség- és Közel-Kelet-álló a forint
- Gajra vágta az aranypiacot, hogy megindult a globális tőke
- Magyar Péter: El a kezekkel az alapítványi pénzektől!
Makro / Külgazdaság
Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság
A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság
Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság
Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság
Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában.
Makro / Külgazdaság
Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság
Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Makro / Külgazdaság
Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
24 perce
Nemzetközi
Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31



