Az egész probléma valahol 2000 körül kezdődött. Akkoriban jelent meg a UKIP, a United Kingdom Independence Party, melynek neve és lényege egyaránt az, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Ekkor még meg sem jelentek a volt KGST országok munkavállalói, tehát még csak nem is ez volt az érv. Arra hivatkoztak, hogy nekik nem tetszik, hogy bármit is Brüsszel mondjon meg nekik, ők mindent Londonban akarnak eldönteni.
A konzervatív párt aztán megijedt a UKIP sikerét látván, elkezdett loholni utána, és próbált rálicitálni ebben a lényeges kérdésben, és így eljutottunk oda, hogy minden az EU ellenesség körül forog a brit politikában.
Mi fáj nekik?
De mi vezethetett oda, hogy ennyire zavarja őket szuverenitásuk egy kis szeletének az EU-ra való átruházása? A többi tagállamot ez sokkal kevésbé zavarja, az együttműködés természetes részének tekintik, és csak átmenetileg szokott ebből feszültség adódni, ami általában tárgyalásokkal rendezhető.
Ennek megértése ugyanúgy nem könnyű, mint a kontinens keleti végén tartózkodó hatalmas ország lelkivilágának megértése, pedig a kettő részben hasonló gyökerekből táplálkozik. Nagy-Britannia és Oroszország múltjában van egy közös elem: a történelem egy időszakában mindkettő szuperhatalom volt, hatalmas birodalommal rendelkezett, és ez elveszett.
A fényes múlt
Nagy-Britannia nagyjából a 19. században volt szuperhatalom, a tengerek korlátlan ura. Európában ugyan kisebb volt a szerepe, de uralta Ausztráliát, Indiát, Új-Zélandot, Dél-Afrikát, Kanadát, és Afrika jelentős részét. Az USA még csak egy éledező hatalom volt, de az 1. világháborúig nem jelentett számára versenytársat. A Brit Birodalom területét, lélekszámát, kiterjedtségét tekintve a világon létezett legnagyobb birodalom volt.
|
| A történelem folyamán valaha brit kézen lévő területek, rózsaszínnel jelölve |
Elvesztése és egyben a szuperhatalmi, sőt a nagyhatalmi pozíció megszűnése több lépésben zajlott. Az 1. világháborút az Antant nem tudta egyedül megnyerni: be kellett vonniuk Amerikát, az éledező nagyhatalmat, hogy győzhessenek. Ez már tompította a brit szerepet, hisz Amerika ekkor minimum egyenrangúvá vált vele.
A birodalom bukása
Jött a 2. világháború: Nagy Britannia épp, hogy csak megúszta a német megszállást, a japánok elfoglalták gyarmatait, és Amerika, sőt mi több a Szovjetunió nélkül nem lehetett legyőzni a sem náci birodalmat, sem a japánokat, így Nagy-Britannia a két kialakuló új szuperhatalom árnyékába került. Gyarmatbirodalmának napjai is meg voltak számlálva: a népek függetlenedni akartak, Amerika pedig rossz szemmel nézte a régi típusú birodalmakat, és hát ő lett a főnök, ő jelölte ki a világ nyugati felének útját.
A 70-es évekre semmi sem maradt a Brit Birodalomból, de jelképesen megmaradt a Brit Nemzetközösség, néhány országban államfőként az angol királynővel. Ez kb. olyan, mint a Szovjetunió helyett megmaradt Független Államok Közössége: a nosztalgia fenntartása a fő szerepe.
Útkeresés
Britannia nehezen is csatlakozott az EU-hoz, de belátta, hogy birodalma nélkül csak egy közepes európai ország, és jobban jár, ha részévé válik egy nagy gazdasági térségnek. Persze ebben szerepet játszhatott a hidegháborús helyzet is: jobbnak tűnt minden nyugati szövetség tagjának lenni.
Aztán az új évezredben újra felbukkant a fényes régmúlt szelleme, amikor London dirigált a fél világnak. Ezt már nem teheti, de akkor legalább Brüsszel ne dirigáljon neki. Ráadásul közben még maradék kicsiny kvázi birodalmacskájuk is veszélyben: a skótok félő, hogy elhagyják, és akkor marad, amiből az egész hatalmas birodalom kinőtt: Anglia.
Könnyebb, mint az oroszoknak
Vannak azonban eltérések is az orosz helyzethez képest. Oroszországot a Szovjetunió megszűnte után a gyenge Jelcin alatt megalázták, nem vették komolyan, míg Britanniát közepes államként is nemzetközi megbecsülés övezte. Másrészt Oroszország orosz területeket is elvesztett a birodalom megszűntével, Angliánál ez nem történt meg, még a részben angol lakosságú Észak-Írországot is megtartották.
Oroszország reakciói ezért hevesebbek: visszaállította teljes szuverenitását és részben nagyhatalmi státuszát, és elvesztett orosz területeit is begyűjti. Nagy- Britanniának ilyen gondja nincs, neki csak azt kéne feldolgozni végleg, hogy már nem London a világ közepe, legalábbis politikai értelemben. Egyébként remek hely, és nem mellesleg a világ egyik pénzügyi fővárosa.
Még a republikánusok körében is visszaesett. 
