1p
Februárban a fogyasztói árak 2,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ennél alacsonyabb éves infláció közel hét évvel ezelőtt volt, a kedvező adat elsősorban az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés körében megvalósított 10%-os árcsökkentésnek köszönhető.

Januárhoz képest olcsóbb az élet

Olcsóbb lett a Privátbankár Árkosara is

A januári komolyabb ugrás után februárban megállt az árak növekedése a hipermarketekben, márciusban pedig örvendetes módon már némi árcsökkenésről is be tudunk számolni. Részletek >>>

1 hónap alatt – 2013. januárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal csökkentek. Az élelmiszerekért átlagosan ugyanannyit kellett fizetni, mint előző hónapban. Ezen belül az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség és gyümölcs – 2,1%-kal drágultak, csökkent azonban az étolaj (2,4%), a sertéshús (2,2%) és a tojás (1,9%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,3%-kal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt egy hónap alatt, 2,4%-kal, a dohányáruké a jövedéki adó mértékének emelése miatt. Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási-cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében szintén áremelkedés volt megfigyelhető (1,5%), ezen belül a járműüzemanyagokért 3,1%-kal kellett többet fizetni. Kisebb mértékű áremelkedés következett be a szolgáltatások esetében (0,7%). A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1%-kal, míg a ruházati cikkekért 1,7%-kal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára 7,4%-kal csökkent, ezen belül az elektromos energia és a vezetékes gáz esetében a 10%-os árcsökkentés teljes egészében megjelent az árindexben.

Éves összevetés: kijön a 10%-os rezsicsökkentés

12 hónap alatt, 2012. februárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 4,1%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a liszt (14,7%), az idényáras élelmiszerek (14,1%), a sertészsiradék (10,7%), a tojás (10,6%) és az étolaj (9,2%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a cukor esetében (6,9%). Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,8%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,5%), ezen belül a szemétszállítás 7,5, a helyi tömegközlekedés 5,5%-kal drágult. Az egyéb cikkek árai az átlaggal közel megegyező mértékben növekedtek (2,6%). Árcsökkenés volt megfigyelhető a ruházkodási cikkek (0,4%) és a tartós fogyasztási cikkek (2,3%) esetében. A háztartási energia 7,7%-os árcsökkenésén belül a vezetékes gázért, a távfűtésért és az elektromos energiáért egyaránt 10%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2012. februárhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG