Észak-Korea szeptember óta első rakétakísérletét hajtotta végre, mégpedig nem is akármilyent. A rakéta 4475 kilométer magasra emelkedett, miközben a Föld sugara ennek kevesebb, mint másfélszerese, 6370 km. A rakéta 53 percen át repült és 950 km-el a fellövési helytől keletre ért a tengerbe Japán mellett. Szakértők szerint ez a rakéta megfelelő szögben fellőve eléri az Egyesült Államokat, ráadásul nemcsak annak nyugati partját, hanem a keletit is.
Elfogyott az idő
Most már végképp nem állja meg a helyét az érv, hogy van még idő, Phenjan úgysem tud ellőni Amerikáig. Japánt már eddig sem nyugtatta meg ez a magyarázat, hisz oda bármikor bármit átlőhetnek, legfeljebb azzal próbálhatta magát nyugtatni a szigetország, hogy nem ő az elsődleges célpont, hanem a szuperhatalom. Azzal az érvvel is előhozakodtak, akik magyarázni próbálták a magyarázhatatlant, hogy nem tudnak a rakétákra megfelelő méretű bombát helyezni, vagy ha igen, az nem bírja el a légkörbe való belépés hatásait.
Nos, ez vagy így van, vagy nem, biztosan akkor tudjuk meg, ha egy nukleáris robbanótöltetet is kipróbálnak, persze ezt azért meggondolják, mivel még akkor is háborús eseménynek minősülhet, ha valahol az óceán közepe felett történik a robbanás. Mindenesetre most már nem lehet abból kiindulni, hogy nem tud Kim Dzsong Un atomrakétát lőni Amerikára, mert ha csak 1-2 százalék esélye van annak, hogy tud, már vállalhatatlan mindenféle kockázat, ami őt erre serkenti.
Hitleri hasonlóság
A világ tehát elkésett azzal, hogy megakadályozza az észak-koreai nukleáris veszélyt, így azok a stratégiák sem sokat érnek, amik oda vezethetnek, hogy a szorongatott helyzetbe kerülő diktátor inkább megmutatja a világnak, mire képes, mint hogy elbukjon. Minden olyan akció, ami az ország teljes tönkretételére irányul, azzal a veszéllyel járhat, hogy Kim Dzsong Un akár nagyvárosok ellen is beveti fegyverét, esetleg fegyvereit. Hitler is parancsot adott mindenféle pusztításra, amikor már fogyott a remény, néha még azt is emlegette, ha valahogy át tudná juttatni fegyvereit az óceánon, porig bombázná New Yorkot (rakétáival már Londont lőtte, nem csoda, hogy fantáziája az óceán túloldalát is célba vette, atomfegyvere viszont szerencsére nem neki lett).
Status quo
Ezek alapján egy Észak-Korea ellen indított preventív háború rendkívül veszélyes lehet, mondhatni a dologgal elkéstek. Ugyanakkor a diktátor túlzott szorongatása, az ország teljes kiéheztetése a rezsim összedöntése érdekében ugyanilyen veszélyes lehet, pont az előbbi meggondolások miatt. Trump amerikai elnök rögtön a kínai elnököt hívta, sokadszor kérve őt, hogy térítse jobb belátásra Észak-Koreát így vagy úgy, de ebben Kína eszközei innentől kezdve ugyanolyan korlátozottak, mint bárki másé. Miért is adná fel Kim Dzsong Un rendszere megdönthetetlenségének egyetlen zálogát, a szinte bárhová ellőhető rakétát?
Mindezeket figyelembe véve most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy beáll egy status quo, amely arra épül, hogy senki nem próbálja megdönteni az észak-koreai rezsimet, és amíg ez így van, addig ő nem is lő ki senkire nukleáris rakétát. Ez persze nem feltétlenül nyugtatja meg azon területek lakóit, akik a leginkább veszélyeztetettek (szinte egész Amerika és Japán), de lehet reménykedni, mint annak idején a hidegháborúban, hogy senki nem veszti el a fejét.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
