4p
Az (ön)puccs óta Erdogan magasabb szintre kapcsolta Törökország iszlamizációját. A jogtiprás és az önkény már a szovjet időket idézi, a hatóságok eddig mintegy négy milliárd dollárt koboztak kormányellenességgel vádolt magánszemélyektől és cégektől. De mi a dolga egy kormányzati politikai rohamosztagosnak?

Európa csendes, újra csendes. Elzúgtak azok a politikai aggodalmak, amelyek a török jogállam szétverését és a brutális erővel hajszolt iszlamizációt kritizálták a július 15-i (ön)puccsot követően. Ennél szánalmasabb bizonyítványt csak a hazai politikai osztály állított ki magáról: a magyar balliberális ellenzék meg sem mukkant, a Fidesz és a Jobbik pedig azt hangoztatja, hogy Erdogan lépései a jogállam keretein belül maradnak.

A világi oktatás és média megrendítése

Pedig török stratégiai szövetségesünknél és a kormányzat Keleti Nyitás stratégiájának egyik kulcsállamában nagyon is zajlik az élet, de ezt csak komoly opportunizmussal nevezhetnénk jogállaminak. Az iskolai év megkezdése előtt 11 000 tanárt függesztett föl az Erdogan-rezsim, jó részüket a kurdok lakta területeken. A közigazgatásban 79 900 ember vesztette el az állását.

A jogtiprás számai egészen elképesztőek: eddig 40 029 embert tartóztattak le és 4262 céget zártak be a hatóságok, mert állítólag túl közel álltak Fethullah Gülen hitszónok mozgalmához. 187 üzletembert teljes vagyonelkobzásra ítéltek. A cégektől és a magánszemélyektől eddig mintegy 4 milliárd dollárnyi vagyontárgyat foglaltak le.

130 újságot és egyéb rádió- illetve TV-csatornát zárattak be. Csak múlt héten 12 újabbat, köztük egy gyerekcsatornát is, amely egész nap kurd nyelvre szinkronizált rajzfilmeket vetített. A szovjet időket idézi, hogy a külföldre menekült vezető újságíró, Can Dündar feleségétől a hatóságok bevonták az útlevelet, így férjét nem tudja követni az önkéntes száműzetésbe. Hakan Şükür, az egykori focisztár és egyben Gülen nagy tisztelője Amerikába menekült, ezért a hatóságok az édesapját vették őrizetbe.

Iszlamizáció a permanens rendkívüli állapot közepette

Káncz Csaba

Közben szeptember végén Erdogan elnök egy beszédében arra utalt, hogy a rendkívüli állapotot akár egy évvel is meghosszabbíthatják. Ez a kijelentés megerősítette azokat a félelmeket, hogy Törökország gyakorlatilag egy önkényuralom felé sodródik. Szeptemberben a Belügyminisztérium 28 polgármestert távolított el hivatalából, ebből 24-et a kurdok lakta délkeleti és keleti területeken és helyükre Erdogan megbízható elvtársakat ültetett. Az eltávolított kurd polgármesterek a DBP párthoz tartoztak, és bár a kurdok ezrei tüntettek a jogtalanság ellen, a török nemzetiségű ellenzéki CHP és MHP pártok szótlanok maradtak.

A már régóta a levegőben lógó alapkérdés az, hogy az AKP-kormányzat hova vezeti valójában az országot? A hivatalosan még mindig szekuláris Törökország tényleg annak a határára érkezett, hogy egy iszlamista állammá alakuljon? A júliusi (ön)puccs óta szaporodnak a jelek, hogy a török társadalom már évek óta erőltetett iszlamizációját az Erdogan rezsim a rendkívüli állapot örve alatt felgyorsítja.

Mi a feladata egy hithű politikai rohamosztagosnak?

A szakrális dimenzió megerősítése már az (ön)puccs éjszakáján megkezdődött, amikor Erdogan elnök a katonai felkelés kísérletét „Allah ajándékának” nevezte. Azóta a kormánykörökben és a hozzájuk közel álló iszlamista beállítottságú médiumokban azt állítják, hogy a puccs bukása Allah segítségével történt. A világi Törökország bázisának számító hadseregben sorra nevezik át a létesítményeket, így a tudományos fejlődés szimbólumának számító ankarai Gülhane Katonaorvosi Akadémiát egy tollvonással Abdülhamid Szultánra nevezték át. A világi beállítottságú tisztek döbbenettel figyelték, ahogy az akadémia rangidős tisztjét hirtelen egy fejkendős orvosnővel cserélte le a kormányzat.

Az Erdogan környezetében uralkodó állapotokat egy korábbi belügyminiszter fogalmazta meg a legérzékletesebben, amikor a kormányzó párt politikai aktivistáit ezzel biztatta: „Felejtsétek el a törvénytelenségeket és haladjatok előre! Ha a törvény nem teszi lehetővé, csináljatok egy másik törvényt. Mi vagyunk az állam. A parlamenti többség nálunk van, olyan törvényt csinálunk, amilyet csak akarunk. A lényeg, hogy a nemzeti érdeket a törvény elé helyezzük.”

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött JD Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és JD Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG