4p
Német lapok szerint a Merkel-éra végének kezdetét jelzi, hogy tegnap a kereszténydemokrata képviselők leváltották a kancellár bizalmasát a parlamenti frakció éléről. Angela Merkel maga is vereségnek nevezte a szavazást, amely valójában inkább róla szólt, semmint szövetségeséről. A német kancellár iránti bizalom nem csak a pártszövetségén belül látszik megrendülni, hanem a választók körében is: a CDU támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt.
Megrendülve: Angela Merkel a mai kormányülésen Berlinben. EPA/HAYOUNG JEON

Hatalmas visszhangot kapott a német sajtóban, hogy tegnap a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti képviselőcsoportja leváltotta frakcióvezetői tisztségéről Angela Merkel bizalmasát, Volker Kaudert, és Ralph Brinkhaus eddigi frakcióvezető-helyettest nevezte ki a helyére. Kauder – aki Angela Merkel hatalomra kerülése, 2005 óta vezette a frakciót – 112 szavazatot kapott, Brinkhaus 125-öt. A szavazás titkos volt.

A vég kezdete

Német baloldali és konzervatív lapok egyaránt úgy vélik, hogy a történtek a Merkel-éra végének a kezdetét (vagy a folyamat egy újabb fontos állomását) jelentik. A Spiegel például Búcsú a hatalomtól címmel számolt be a történtekről: a kancellár legfontosabb bizalmasát és egyben kormányzati hatalmának a központját vesztette el, ezért a nagykoalíciónak nincs többé jövője.

A baloldali lap emlékeztet arra, hogy Brinkhaust a frakción kívül alig ismerik. A képviselőcsoport tagjai mégis rá szavaztak, miközben nagyon jól tudták, hogy ezzel instabillá teszik Merkel hatalmát. Elemzők szerint a voksolás valójában a kancellárról szólt, és azt jelzi, hogy a frakción belül számottevő az elégedetlenség vele szemben.

A Spiegel kiemeli: Kauder leváltásával Merkel elvesztette a „hozzáférést” a kereszténydemokrata frakcióhoz. A CSU már évek óta folyamatosan megkérdőjelezi a kancellár tekintélyét, a koalíciós partner szociáldemokraták pedig felőrlődtek (népszerűségük történelmi mélyponton van – a szerk.), és szeretnék minél előbb otthagyni a koalíciót. 

Béna kacsa-állapot

Hasonló véleményen van a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) is. A konzervatív lap szerint sem a kancellár, sem a bizalmasa nem sejtette, hogy mekkora az elégedetlenség vele szemben, Brinkhaus győzelme meglepő volt, és mindez azt üzeni Merkelnek, hogy közeleg a vég.

Párton belül már a 2017-es parlamenti választások előtt voltak jelei annak, hogy a Merkel-éra a végéhez közeleg, ami együtt járt a kancellár tekintélyének csökkenésével. A mostani vereség után már csak az a kérdés, hogy meddig tart még ez a „béna kacsa” állapot – írja a FAZ. (Béna kacsának azt politikust nevezik, aki hivatalosan ugyan még hatalmon van, de befolyása korlátozott, fontos döntéseket nem hozhat, és hamarosan távozik poszjáról - a szerk.)

Bizalmatlansági szavazást követelnek

Thomas Oppermann, a Bundestag szociáldemokrata alelnöke szerint a frakcióvezető-választás "nyílt felkelés Merkel ellen", a liberális párt pedig már bizalmatlansági szavazást követel a kancelárral szemben a Bundestagban, mivel a tekintélye "megsemmisült" a CDU/CSU-frakcióban.

Brinkhaus egyelőre annyit közölt, hogy támogatja a kancellárt, és egy erős kormányt szeretne. Vezető kereszténydemokrata politikusok egyúttal elvetették a bizalmatlansági szavazásra vonatkozó kérést.  

A migrációba bukik bele?

A kancellár mélyrepülésében alighanem komoly szerepet játszik migrációs politikája. A konzervatív Die Welt megjegyzi: Merkel hatalma már a 2016-os kölni szilveszteri éjszaka (a bevándorlók által elkövetett tömeges molesztálások) óta hanyatlik, és ez a folyamat visszafordíthatatlan. A lap szerint mielőbb távoznia kellene, különben pártját is magával ránthatja a szakadékba.       

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a CDU támogatottsága 28 százalékon áll, ami negatív rekord. Mélyponton vannak a koalíciós partner szociáldemokraták is, akikre a németeknek mindössze 17 százaléka szavazna. Előretört viszont a migrációellenes, radikális jobboldali Alternatíva Németországnak, amely ma már országosan a második legerősebb (18 százalék), keleten pedig a legerősebb (25 százalék) párt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG