4p
Messze nem biztos, hogy Macron és Le Pen lesznek a befutók a második fordulóra.

Hat nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt a felmérésekben favoritnak számító, függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke is nagygyűlést tartott hétfő este Párizsban.

Lehet még meglepetés

Miután a felmérések alapján a vezető duó mellett a konzervatív Francois Fillonnak és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonnak is esélye van arra, hogy ő jusson tovább a május 7-i második fordulóba, és a választók több mint harminc százaléka még mindig bizonytalan, az utolsó héten a mozgósítás és a bizonytalanok meggyőzése az elnökjelöltek legfőbb célja.

A 39 éves Emmanuel Macron kampánya eddigi legnagyobb nagygyűlését tartotta a párizsi Bercy sportcsarnokban. Mintegy 20 ezer ember előtt a magát a széttöredezett baloldal és "az ugyanolyan betegségekkel küzdő" jobboldal fölé helyező, szociálliberális programmal kampányoló volt miniszter másfél órás beszédében arról beszélt, hogy "szeretné visszaadni az optimizmust" egy "nyitott és öntudatos" Franciaországnak, lehetővé téve "egy új generációnak, hogy felelős pozíciókba jusson".

"Jövő vasárnap az akarat vívja majd nagy csatáját a feladással, az optimizmus a csalóka nosztalgiával, a mélyreható átalakulás a mozdulatlansággal" - mondta Macron. Álláspontja szerint a "11 jelöltből 10 a múltba akarja" Franciaországot visszavezetni, ő viszont "a bizalmat hirdeti a bizalmatlansággal szemben, az egységet a megosztottsággal, a tisztánlátást az önámítással, a nagyvonalúságot a fukarsággal, a reményt és a bátorságot a feladással szemben".

A politikus az erődemonstrációnak szánt nagygyűlésen a korábbiakkal ellentétben nyíltan támadta legfőbb ellenfeleit is.

"Egyesek Kubát szeretnének napsütés nélkül vagy Venezuelát olaj nélkül" - utalt a centrista jelölt a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchonra. "Mások pedig olyan egyszerű választások közé akarnak minket zárni, mint Margaret Thatcher vagy Trockij, Fidel Castro vagy Maurras" - tette hozzá, a konzervatív Francois Fillont és Marine Le Pent bírálva.

Nem kellenek a bevándorlók

Alig egy órával később a közelben található hatezer férőhelyes Zénith csarnokban a rivális Marine Le Pen is harcos beszédet tartott, amelyben ismételten a bevándorlást visszaszorítását jelölte meg legfőbb céljaként. "A franciáknak vannak jogaik hazájukban" - kezdte beszédét a 48 éves pártelnök, amire a tömeg az "Itthon vagyunk!" skandálással válaszolt.

"Franciaországnak joga van megőrizni a nemzeti identitását és a szuverenitását. Nem hagyjuk magunkat, se most, sem soha" - hangsúlyozta Le Pen. Megerősítette, hogy megválasztása esetén felmondja a schengeni egyezményt, az ugyanis szerinte "a világ minden migrációja számára pályaudvari váróteremmé tette az (európai) országokat".

"Köztársasági elnökségem első intézkedése Franciaország határainak visszaállítása lesz" - mondta a Nemzeti Front elnöke. Azt is jelezte, hogy a legális bevándorlásra "azonnali moratóriumot" rendel el, ha május 7-én megválasztják köztársasági elnöknek. A moratórium addig lenne érvényben, amíg az új szabályozás életbe nem lép. Marine Le Pen programjában a jelenlegi évi mintegy 200 ezer legálisan - elsősorban családegyesítéssel és diákként - érkező bevándorló számának 10 ezerre csökkentése szerepel.

Nem volt problémamentes

A nagygyűlés előtt kisebb összetűzések voltak a csarnok közelében a párt ellen tüntető aktivisták és a rendőri erők között. Marine Le Pen beszédét kétszer is megzavarták a Femen nőjogi szervezet aktivistái, akik félmeztelenül felmentek a színpadra, mielőtt a párt biztonsági emberei eltávolították őket onnan. Hétfőn egyébként a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt a harmadik helyre csúszott, de továbbra is esélyesnek számító Francois Fillon is nagygyűlést tartott a dél-franciaországi Nizzában, ahol azt mondta: biztos abban, hogy bejut a második fordulóba és megnyeri az elnökválasztást.

"Kemény volt a kampány. Minden ellenfelem egyetlen dolgot akart: inkább tönkretenni, mint legyőzni" - vélte Fillon. "De már egyszer megleptem őket a (jobboldali) előválasztáson, meglepjük őket második alkalommal is az elnökválasztáson" - tette hozzá.

A felmérésekben a Fillonnal együtt a vezető duó mögött álló Mélenchon egy hajón járta végig hétfőn Párizs csatornáit, és megafonon keresztül kérte az embereket, hogy szavazzanak rá. A radikális baloldali politikus kedden a közép-franciaországi Dijonban tart nagygyűlést, miközben a hologramját hat városban vetítik ki, így egyszerre több tízezren követhetik majd élőben országszerte a radikális baloldali politikus beszédét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG