Hasonló nálunk is volt a hidegháború időszakában, de a vége felé senki nem vette már komolyan, abból kiindulva, hogy egyrészt úgysem lesz atomháború, már nem olyan feszült a helyzet, másrészt úgysem éljük túl, akármit csinálunk. Akkor tényleg nem nagyon kellett izgulni, mert miután 1962-ben a kubai rakétaválságnál megmutatkozott, hogy mindkét oldal elég visszafogott ahhoz, hogy elkerüljön egy tömegpusztító fegyverekkel vívott háborút, minimálisra csökkent egy ilyen konfliktus esélye. Észak-Korea azonban messze nem ennyire kiszámítható, simán kinézi belőle a világ, hogy kilövi a csúzlit, Hawaii meg pláne, ő már kapott egy komoly meglepit 1941-ben, már akkor is közelebb volt az ellenséghez, mint Amerika többi része.
Eddig is volt gyakorlat, csak nem ezért
Az iskolákban novembertől indul a felkészítés, gyakorolni fogják, mi a teendő, ha jön az észak-koreai rakéta, és észreveszik egyáltalán érkezése előtt, vagy mondjuk kissé arrébb ér földet (vizet), így lehet még tenni valamit az életben maradásért. Az iskolásoknak egyébként nem teljesen szokatlan a gyakorlat: Amerikában, hála a szabad fegyvertartásnak, annyi iskolai lövöldözés van, hogy amúgy is gyakorolniuk kell, mi ilyenkor a teendő, hová bújjanak el és főleg, hogy ne essenek pánikba.
Hatás a turizmusra
A terv ellenállásra talál az idegenforgalmi szektorban, mondván, elijeszti a turistákat. Na nem a néha gyakorló iskolások, esetleg az időnkénti általánosabb polgári védelmi gyakorlatok a zavaróak, hanem ezeknek a ténye ijesztheti meg a látogatókat, mondván, ezek szerint tényleg van esélye a támadásnak. A helyi hatóságok persze hangsúlyozzák, hogy meglehetősen csekély az atomcsapás esélye, de nekik kötelességük felkészülni minden eshetőségre.
Komolyan veszik
A kérdést július 4. után kezdték komolyan venni, amikor Észak-Korea először lőtt fel olyan rakétát, ami már interkontinentális ballisztikusnak nevezhető. Ez ugyan még nem volt alkalmas arra, hogy Hawaiit elérje, de még egy kis fejlesztés, és hamar meglehet a megfelelő eszköz. Többen korábban is figyelmeztettek, hogy a rakéták már megfelelő szögben kilőve igen messzire is eljuthatnak, de akkor még homokba dugták a fejüket az illetékesek. Most már nem lehet ezt megtenni, és elképzelhetjük, milyen hatása lesz, ha majd Kaliforniában kell elkezdeni a polgári védelem szervezését.
Akkor és most
Ez is a történelem ismétlődése lenne: Pearl Harbor után az amerikai nyugati parti lakosság attól félt, hogy Japán tengeri uralma korlátlan, eljutnak az amerikai kontinensig, és megpróbálnak partra szállni a nyugati parton, de legalábbis jól lebombázzák. A félelmek akkor túlzottak voltak, mivel Japán messze nem rendelkezett ilyen lehetőségekkel, nem is ez volt a terve, az amerikai haditengerészet meg egész gyorsan összekapta magát.
Most azonban annyiban más a helyzet: hogy ma már, akinek messzire hordó interkontinentális ballisztikus rakétája van, bárhová eljuttatja, legyen akármilyen kis katonai hatalom egyébként, aki aztán ugyan elveszti a háborút, mert nukleáris megsemmisülés vár rá, de ez sovány vigasz egy amerikai városnak, ha atomtámadás éri.
Csírájában kellett volna
Amerika egyelőre szigorításokkal próbálkozik, ennek keretében az Észak-Koreába való utazásokat fogják tiltani. Ezek elég szerény lépések, és Kínára sem lehet teljesen rábízni a feladatot, azzal főleg Trumpnak kell szembenéznie. Ha azt mondaná, hogy ezt is elődei tolták el, kivételesen igaza lenne: talán még akkor meg lehetett volna fékezni a veszedelmes ellenfelet, amikor belekezdett a nukleáris programba és a rakétafejlesztésbe. A megoldás nem tudni, mi lesz, a veszélyeztetett területek addig is felkészülnek a csapásra, már amennyire lehet.
A napokban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amely alapján minden településen ATM-nek kell lennie. 
