3p
Nicolas Sarkozy már régóta nem áll Franciaország élén, de attól még a felelősség utoléri.

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban.

A végső szót az ügyben eljáró vizsgálóbírónak kell kimondania, akinek legalább egy hónapja van arra, hogy eldöntse, vádat emel-e Sarkozy ellen, de el is húzódhat az eljárás. A volt államfő bíróság elé állítása feltehetően rontaná az esélyeit a 2017-es elnökválasztás előtt a jobboldali elnökjelöltségért jelenleg folyó versenyben.

A törvénytelen kampányfinanszírozás egy év börtönbüntetéssel és 3750 eurós pénzbírsággal sújtható.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen februárban indult eljárás. Az ügyészség az összes gyanúsított bíróság elé állítását kéri.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012. decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mert a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta, a volt elnök azóta az összeget büntetéssel együtt befizette az államkasszába.

Ennyi pénzt nehéz eltüntetni

A júniusban lezárult vizsgálat szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem is rendezett meg. Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen szintén eljárás folyik - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget.

A hatóságok arra a kérdésre keresik a választ, kinek az utasítására történt, hogy nem a hivatalos kampányszámlán számolták el az akkori kormánypárt által a kampányban utazásra, felmérésekre, rendezvényekre fordított összegeket, vagyis kinek az ötlete volt törvénytelen módon fedezni a vélhetően szándékos túlköltekezést. Nicolas Sarkozyt azzal nem vádolják, hogy tudott a csalásról, de az ügyészség szerint a túlköltekezéssel tisztában volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG