2p
Nem csak, hogy uniós alapelvbe ütközik a felsőoktatási törvénymódosítás, de még a WTO is előveheti az EU-t a magyar szabályozás miatt.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján. (Kép forrása: MTI Fotó: Marjai János)

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) szerdán Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, amely bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU).

A brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette, úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott törvénymódosítás ügyében.

Az Index tájékoztatása szerint Valdis Dombrovksis, az Európai Bizottság egyik alelnöke jelentette be szerda délben, hogy megindul az eljárás. „Alapos jogi elemzésnek vetettük alá a törvényt, amelyek alapján főként a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát korlátozza az új törvény” – mondta röviden, és hozzátetette, hogy az uniós alapjogok betartatásáért felelő másik alelnök, Frans Timmermans beszél majd a részletekről a nap folyamán. Timmermans az Európai Parlamentben délután három órakor kezdődő vitán számol be az eljárásról, még az előtt, hogy Orbán Viktor megkapná a szót.

Jogot sért

Az EB a szolgáltatások szabad mozgását biztosító uniós alapelvre hivatkozik. "Az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy a törvény túlságosan korlátoz, amikor például megszabja, hogy egy egyetemet hogyan hívhatnak, illetve, hogy csak akkor végezhet külföldön országban is oktatási tevékenységet, ha az anyaországában is végez hasonlót" - írja a lap uniós ügyekkel foglalkozó blogja, az Eurológus.

Ráadásul, ha ez nem lenne elég, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályaiba is ütközik a törvénymódosítás, "ami miatt pedig az EU-nak kell tartania a hátát a világszervezet felé".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG