4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A tavalyi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, és tovább javult az egyes intézményi beszámolók megbízhatósága - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Domokos László, az ÁSZ elnöke elmondta: az ÁSZ ellenőrzése során feltárt hibák összege 3,1 milliárd forint volt. Az előző évi 2,9 százalékkal szemben a számvevőszék már csak a tavalyi beszámolók és elszámolások 1,5 százalékát látta el elutasító véleménnyel - fűzte hozzá.

Amiket elutasítottak

Minősített, azaz elutasító véleménnyel látták el a Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadásokat azért, mert a fejezet kiadásai 5,5 százalékának, 937,4 millió forintnak az elszámolása nem a vonatkozó jogszabályok előírásai szerint történt. Az intézményi címek beszámolóinál az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala beszámolóját látta el az ÁSZ elutasító minősítéssel, mivel a hivatal előirányzat maradványának a megállapítása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak - emelte ki Domokos László.

Hangsúlyozta azt is, hogy az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya a kitűzött hiánycél alatt maradt, a GDP 2,2 százaléka volt, és a költségvetési folyamatok kézben tartása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2013 júniusában Magyarország kikerült az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól.

Ekkora volt a hiány

A számvevőszéki elnök elmondta: 2013-ban az államháztartás pénzforgalmi hiánya 820 milliárd forint volt, a módosított hiánynál 26,1 százalékkal alacsonyabb szintet ért el A központi alrendszer pénzforgalmi hiánya 932,8 milliárd forintot tett ki, 17,1 százalékkal volt kevesebb a módosított hiánynál. A központi költségvetés hiánya 985,3 milliárd forint volt, ami 132,5 milliárd forinttal lett alacsonyabb a módosított előirányzatnál.

Kiemelte: az elkülönített állami pénzalapoknál a 7,4 milliárd forint tervezett hiány helyett 51,7 milliárd forint többlet keletkezett. A társadalombiztosítási alapok (tb alapok) többlete 0,8 milliárd forint ért. Az önkormányzati alrendszer 112,8 milliárd forint pénzforgalmi többlettel zárt, mivel számos önkormányzati feladat átkerült a központi alrendszerbe. 

Kitért arra: a központi tartalékok 56,8 százalékát nem költötték el, és a kormánynak a 2012. évihez képest 2013-ban 32,4 milliárd forinttal kisebb, 53,8 milliárd forint összegben kellett elrendelnie a költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedéseket .

Domokos László értékelte a maastrichti alapon számított államadósság GDP arányos alakulását is, ami 2013-ban 79,2 százalék, a 2012. évinél 0,6 százalékponttal alacsonyabb volt. A központi alrendszer bruttó adóssága 2013-ban 21 998,6 milliárd forintot ért el, amely a tervezettet 3,8 százalékkal haladta meg. Kedvezően alakult viszont az adósságállomány összetétele, amiben végül is 59 százalékra ment fel a forintadósság a 2012. évi 58,1 százalékról - tette hozzá.

Kevesebb adó folyt be

Az adóbevételek 534,2 milliárd forinttal, 7,2 százalékkal elmaradtak a tervezettől, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hátralék állománya 5,7 százalékkal 2260,9 milliárd forintra nőtt.

A tájékoztatón bemutatták a számvevőszéknek a 2013-as makrogazdasági folyamatokról készített tanulmányát is. Domokos László kiemelte: 2013-ban a centralizációs arány 1 százalékponttal, az újraelosztási arány pedig 1,2 százalékponttal volt magasabb a 2012. évinél. Az újraelosztás 2013. évi 49,8 százalékos aránya 0,7 százalékponttal haladta meg az Európai Unió 28 tagországának 49,1 százalékos átlagát, és megegyezett az eurózóna értékével, így Magyarország a középső országcsoportba tartozik - mondta az elnök. 

Kiemelte: a visegrádi országokban az újraelosztás mértéke a magyarországinál alacsonyabb, Szlovákiában 38,7 százalék, Lengyelországban 41,9 százalék és a Cseh Köztársaságban 42,4 százalék volt 2013-ban.

Kiemelte: tavaly az uniós támogatások felhasználása nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű volt. Míg 2012-ben az EU-s támogatások szintje alig haladta meg a 2011-es szintet, ezzel szemben tavaly - a 2012. évi teljesülést 495,2 milliárd forinttal meghaladva - 1583,8 milliárd forint származott az EU-tól - mutatott rá Domokos László.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG