1p
Olaszország hitelességi problémával küzd az olasz kormány által bejelentett deficitcsökkentő intézkedések miatt - mondta pénteken Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón pénteken, a dél-franciaországi Cannes-ban.

"A probléma, amit világosan megállapított ugyanúgy az olasz kormány, mint a partnerei, az, hogy a bejelentett intézkedéseknek hiányzik a hitelessége" - fogalmazott Lagarde. Ígéretet tett arra, hogy "kemény, igényes és alapos" munkát fog végezni, mielőtt megerősíti vagy cáfolja, hogy Olaszország teljesítette-e kötelezettségvállalásait.

Az IMF-vezér azt mondta: reményei szerint az IMF szakértői a hónap vége előtt "a helyszínen lesznek" és jelentésüket minden negyedévben közzéteszik. Az olasz kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását. A római vezetés elfogadta, hogy az Európai Unió is figyelemmel kísérje az erőfeszítéseket, amelyek a piaci bizalom helyreállítását szolgálják.

Az olasz államadósság a hazai össztermék (GDP) 120 százalékát teszi ki, ennél csak Görögországnak magasabb a GDP-arányos államadóssága az euróövezetben. A 10 éves olasz államkötvények hozama 6,402 százalékra, az euró bevezetése óta a legmagasabbra emelkedett csütörtökön.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök délután megerősítette, hogy kormánya hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Bizottsággal együtt ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását.  Az olasz kormányfő ugyanakkor jelezte: kapott ajánlatott az IMF-től pénzügyi támogatásra, de azt visszautasította, miután az "nem szükséges".

A G20-ak elsősorban a görög válság továbbterjedését próbálták  megakadályozni a kétnapos találkozón, amelynek a referendum elvetésével sem múlt el minden veszélye. Időközben a piacok nyomása azonban az eurózóna harmadik legjelentősebb gazdaságára és a világ negyedik legjelentősebb hitelfelvevőjére, Olaszországra helyeződött át, így Berlusconira hatalmas nyomást gyakoroltak európai partnerei Cannes-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG