3p
Ukrajnának rendeznie kell adósságát Oroszország felé, máskülönben fizetésképtelenné nyilvánítják. Új feltételek mellett folytatódhatnak a tárgyalások, de Kijevnek ma kell döntenie.
Petro Porosenko ukrán elnök beszédet mond a kijevi Függetlenség téren 2015. augusztus 24-én. Forrás: MTI

Az orosz elnök szóvivője kedden figyelmeztette Kijevet: Oroszország fizetésképtelenné nyilvánítja Ukrajnát, ha az nem rendezi időben a vele szemben fennálló adósságát.

Meg tudjuk beszélni

Dmitrij Peszkov rámutatott: november közepén Oroszország felajánlotta, hogy kész feltételekkel átütemezni a december végén lejáró 3 milliárd dolláros ukrán adósságot. A feltételek között szerepelt, hogy Kijev ismerje el: állami hitelről van szó és nem magánhitelről, ahogy ezt most állítja. A másik fontos feltétel, hogy a visszafizetésre valamelyik vezető európai, vagy más országbeli bank garanciát vállaljon.

Moszkva akkor jelezte, hogy Kijevnek december 8-ig van ideje az ügy megoldására, ellenkező esetben Moszkva úgy tekinti, hogy Ukrajna fizetésképtelen, és bírósághoz fordul. Valamivel korábban, Vlagyimir Putyin orosz államfő a törökországi Antalyában rendezett G20-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján már szóba ejtette az ukrán adósságkérdést. Elmondta, hogy már egyeztettek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely azt javasolta, hogy tegyék át a jövő évre a tartozás törlesztésének időpontját. Ehelyett Oroszország felajánlotta, hogy Ukrajna a következő három évben egyenlő részletekben fizesse vissza a 3 milliárd dollárt.

Vagy ez, vagy semmi

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden rámutatott: Moszkvának más javaslata nincs az ügy megoldására. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök nemrég azzal fenyegetőzött, hogy Ukrajna moratóriumot mond ki tartozására, ha Oroszország nem ad ugyanolyan hitelkönnyítéseket, amilyeneket megkapott nyugati magánhitelezőktől, akikkel sikerült megállapodni 15 milliárd dollár tartozás átütemezéséről. A hitelezők vonakodva bár, de belementek, hogy magasabb kamatok fejében leírják az adósság 20 százalékát, és négy évvel meghosszabbítják a futamidőt.

Ukrajna 2013 december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárolt volna ukrán kötvényeket. Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja, évenként fizetendő kamata, öt százalék.

Eddig nem volt gond

Tavaly januárban felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol, kétmilliárd dollár értékben. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben komolyabbakká váltak a kormányellenes tüntetések, amelyek végül kikényszerítették az akkori ukrán vezetők távozását.

Ukrajna eddig mindig időben rendezte féléves kamatfizetési kötelezettségét, tavaly december végén 75,5 millió dollárt utalt át, miután az első fizetési határidőre 73,33 millió dollárt teljesített június 20-án.
Ukrajnának idén is kétszer kell kamatot fizetnie, június 22-én 75 millió dollárt utalt át, és decemberben kell rendeznie az utolsó kamattartozását, amikor a tőketartozást is vissza kell fizetnie. Legfrissebb adat szerint az ukrán jegybank devizatartaléka 12,962 milliárd dollár volt november elsején, ami 188 millió dollárral (1,5 százalékkal) múlta felül az egy hónappal korábbit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG