4p
A brit miniszterelnök rendíthetetlenül próbálkozik ugyanazzal, amivel eddig, bárhány kudarc is éri. Megpróbálja a parlamenttel újra és újra elfogadtatni az általa az EU-val kötött megállapodást, most csak annyi a különbség, hogy ezúttal végre tárgyal az ellenzékkel. Nem tudni, elkésett-e ezzel, az ellenzék egy része közben egyre inkább népszavazást támogat.

Fejjel a falnak

Theresa May még bőven tárgyalt az Európai Unió képviselőivel, amikor azt feltételeztük, hogy közben tárgyal a parlamenti erőkkel is, hogy mire meglesz a szerződés, összeálljon annak parlamenti támogatottsága is. Nyilvánvaló volt, hogy pártja egy része nem támogatja, ezért nagyobb ellenzéki csoportra lesz szüksége. Mint kiderült azonban, semmit nem szervezett, először decemberben akart nekifutni a szavazásnak, majd mikor látta, hogy az nem jönne össze, elhalasztotta azt.

Most muszáj volt újra nekifutnia, nagy bukásba is torkollott az esemény. Paradox módon mindkét esetben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene (először saját pártja, majd az ellenzéki Munkáspárt), de mindkétszer hatalmon tartotta a Tisztelt Ház. A miniszterelnököt ez persze minden alkalommal felbátorítja, hogy tovább próbálkozzon az általa kötött szerződés erőltetésével, ami annyiban jogos, hogy a körülményekhez képest egész jó kompromisszum született, de a parlament csak nem hajlandó megszavazni.

Tárgyalna, de miről?

Az érthető, hogy May konzervatív pártjának keményvonalasai, akik minél kevesebb kapcsolatot akarnak az Európai Unióval, mindig nemet mondanak. Talán abban reménykednek, hogy így majd elfogy az idő, és az ország megegyezés nélkül esik ki az Unióból: a következmények, az esetleges gazdasági összeomlás nem érdekli őket (bár arra is kell gondolniuk, hogy még ebben az esetben is szinte biztosra vehető, hogy a következményeket látva mégis hamar megegyezés születik a drámai kilépés után).

Ami az ellenzéket illeti, vélhetően önállóságukat akarják megtartani, nem azt elérni, hogy Theresa May megdicsőüljön, legalábbis anélkül, hogy velük egyeztetne. Ebből a szempontból még bölcsebb lett volna, ha a miniszterelnök eleve az ellenzék bevonásával tárgyal az Európai Unióval, de hát eddig praktikus megfontolások egyáltalán nem játszottak szerepet politikájában. Most viszont, meglehetősen megkésve, May tárgyalni kezdett az ellenzékkel, kérdés, hogy mivel tudná meggyőzni őket, hisz gyakorlatilag ugyanazt kellene megszavazniuk, amit eddig nem akartak: újratárgyalásra sem idő, sem európai szándék.

Nem enged

A legfőbb ellenzéki párt, a Munkáspárt még mindig előrehozott választásokat szeretne, noha erre a tegnapelőtti bizalmatlansági indítvány után már nincs esélye. Most azt mondják, csak akkor hajlandók tárgyalni, ha May kizárja a megállapodás nélküli kilépést. Erre Theresa May nem hajlandó: jól láthatóan semmi másra nem hajlandó, csak az újabb és újabb szavaztatásra, pedig most már megtehetné a kedélyek lenyugtatása végett, hogy kéri az Uniótól 50-es cikkely kiterjesztését, vagyis a kilépés elhalasztását.

Rengeteg szavazat kéne

Felmerülés a kérdés, hogy ezek után mégis kit győzhetne meg, akit eddig nem sikerült? Nem kevés képviselőre lenne a szüksége a bukás nagy aránya miatt: jóval több, mint 100-ra. Saját pártjának ellenzőire biztos nem számíthat, így muszáj lenne neki az ellenzék sorai közül ennyi embert találni. Mivel azonban a Munkáspárton kívül összesen csak 71 ellenzéki képviselő van, a Munkáspárt nélkül már semmi nem megy.

A második legnagyobb ellenzéki párt, a 35 képviselővel rendelkező Skót Nemzeti Párt is feltételként szabja a megállapodás nélküli kiválás kizárását, vagy a népszavazást, vagy a kilépés halasztását, ráadásul a legrosszabb kimenetel esetére Skóciának Nagy-Britanniából való kiválásával is fenyegetnek.

Az utolsó napig

A skótok meggyőzése most már tehát kevés lenne, még ha melléjük állnának a kis ellenzéki pártok és a függetlenek is. Szükség van tehát a Munkáspártra, de nehéz elképzelni, mivel lehetne őket rávenni az egyezségre. Esetleg arra lehet még építeni, hogy a nagy pókerjátszmában Jeremy Corbyn és pártja lesz az, aki az ország sorsa iránt érzett felelősség hatására enged a nyomásnak. Ez a kényszer viszont még nem biztos, hogy a január 29-i szavazáson erős lesz, nem lenne meglepő, ha az utolsó napig folyna a huzavona, és csak akkor szavazná meg a javaslatot a tisztelt ház.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG