4p
Bár az iráni haderő rakétákat lőtt ki amerikai katonai bázisokra Irakban, ez csupán visszafogott válaszcsapásnak tekinthető a Szulejmáni-gyilkosságra. Az iráni vezetés minden jel szerint el akarja kerülni a totális háborút az Egyesült Államokkal, és a fő célja, hogy egyéb eszközökkel szorítsa ki az amerikaiakat a Közel-Keletről.
Az iráni állami televízió felvétele az éjjeli rakétakilövésről. EPA/IRIB HANDOUT

Szerdára virradóra rakétatámadást hajtott végre Irán amerikai katonai célpontok ellen Irakban bosszúból azért, hogy egy amerikai drón múlt héten Bagdadban megölte Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokát.

Egy kis pofon...

A BBC szerint két olyan katonai bázist ért támadás – a nyugat-iraki Al Asad bázist és egy másikat Irbilnél –, amelyekben amerikai és koalíciós csapatok állomásoznak. A két bázisra összesen több mint kéttucatnyi rakétát lőttek ki, amerikai és iraki források azonban azt közölték, hogy ezek nem okoztak sérüléseket.

(A támadás) arculcsapás (Amerikának)

– mondta a legfelsőbb iráni vezető, Ali Hamenei ajatollah. Ez volt egyébként a legközvetlenebb iráni támadás amerikai érdekeltség ellen azóta, hogy 1979-ben iráni egyetemisták elfoglalták az amerikai követséget Teheránban.

... de semmi komoly

A mostani akció azonban még ezzel együtt is meglehetősen visszafogott válasznak tekinthető ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok múlt héten az egyik legfontosabb iráni katonai vezetőt likvidálta.

A támadást egyértelműen úgy időzítették, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel járjon. Retorikája ellenére sem az Egyesült Államok, sem Irán nem akarja a konfliktus kiszélesedését

– véli Jonathan Marcus, a brit közszolgálati adó szakértője.

A Financial Times iráni kormányközeli forrásokra és helyi elemzőkre hivatkozva szintén azt írta, hogy Irán el akarja kerülni a totális háborút az Egyesült Államokkal. Ehelyett valószínűleg egyéb módon és eszközökkel próbálja majd csökkenteni az amerikai befolyást a Közel-Keleten.

Kirúgnák Amerikát

A perzsa állam elsősorban azt szeretné elérni, hogy az amerikai csapatok minél előbb távozzanak Irakból. Az iraki parlament a napokban már el is fogadott egy olyan, nem kötelező érvényű határozatot, amely távozásra szólította fel a külföldi katonákat.

Ha konfrontációra kerül sor, akkor az ilyen típusú katonai akció nem elegendő. Az a fontos, hogy véget kell vetni az Egyesült Államok romlást okozó jelenlétének a régióban

– mondta Ali Hamenei. Hasszán Rohani iráni elnök pedig Twitter-üzenetében azt írta:

(Szulejmáni meggyilkolására) a végső válaszunk az összes amerikai erő kirúgása a régióból.

Irakban jelenleg mintegy ötezer amerikai katona állomásozik. Donald Trump a napokban szankciókkal fenyegette meg Irakot abban az esetben, ha valóban távozásra akarják kényszeríteni katonáikat, és több milliárd dolláros kártérítési igényt helyezett kilátásba. (Becslések szerint az amerikaiak több száz milliárd dollárt fektettek be Irakban Szaddám Huszein 2003-as megdöntése óta.)

Az amerikai elnök a biztonsági kockázatokra utalva tegnap azt is megjegyezte, hogy az amerikai csapatkivonás nagyon rossz lenne Iraknak.

Óva int a Forradalmi Gárda

Összességében az persze valószínű, hogy Irán vagy a vele szövetséges milíciák a jövőben is végrehajtanak a mostanihoz hasonló, relatív kisebb horderejű támadásokat amerikai célpontok ellen.

Az iráni Forradalmi Gárda például arra figyelmeztette az USA azon térségbeli szövetségeseit, amelyek helyet biztosítanak „terrorista hadseregének” – tehát az amerikai katonáknak –, hogy minden olyan területet célba fognak venni, amely kiindulópontja lehet az Irán elleni agressziónak.

Egy nagy volumenű háború kitörése azonban továbbra sem tűnik valószínűnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG