2p
Úgy tűnik nem maradnak pénz nélkül az alternatív iskolák: az EMMI-nek sem tetszik az NGM terve, így meghátrálhat Varga minisztériuma.

Túlélhetik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) "tisztító tüzét" az alternatív iskolák - írja az Index minisztériumi forrásokra hivatkozva. Korábban az NGM olyan javaslatokat fogalmazott meg az új nemzeti köznevelésről szóló törvény kapcsán, amelyek alapján az alternatív iskolák elesnének a költségvetési többlettámogatásoktól.

A módosítás értelmében ugyanis az alternatív kerettantervekben szereplő sajátosságok "a kötelező feladatellátás feletti többletszolgáltatásnak" minősülnének, amiért nem jár támogatás, ez pedig egyenes az alternatív iskolák megszűnéséhez vezetne.

Egymás mellett, nem egymás felett

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) azonban a lapnak küldött válaszában eloszlatja a félelmeket egyelőre: mint írják, az alternatív tantervek az állami iskolák kerettanterve mellett működnek, diákjaik pedig ugyanazt az érettségit írják és ugyanúgy részt vesznek a kompetencia-méréseken. A válaszlevelet azzal folytatják, hogy a finanszírozási struktúrában nem lesz változás.

Az EMMI szerint a törvénymódosítás szövegéből nem következik az, amit korábban az iskolavezetők kiolvastak, ám a megkérdezett vezetők mégis akkor lennének nyugodtak, ha ez a passzus kikerülne a törvényből, mivel így azért egy elég veszélyes kiskapu maradna nyitva.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Akiknek bejött a háború: 679 milliárd dollárt kerestek tavaly
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:54
A száz legnagyobb hadiipari cégnek jó éve volt 2024-ben.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak olajügyben
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:23
Döntöttek a legnagyobb olajkitermelők: így alakítják a termelést 2026 első hónapjaiban.
Makro / Külgazdaság Van egy fontos hírünk a Penny, a Lidl és az Aldi vásárlóinak
Kollár Dóra | 2025. december 1. 05:43
Megérkezett a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés, amely szerint folytatódott az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Jeleket küldött a Hunity a világűrből
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 14:27
Mintegy 100 másik műholddal együtt.
Makro / Külgazdaság Nagyon fontos adatok érkeznek a magyar gazdaság vergődéséről
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 09:32
A KSH és az MNB is publikálja az eredményeit.
Makro / Külgazdaság „Hónapok óta nem kapunk fizetést” – egyre duzzad a bérválság Oroszországban
Kormos Olga | 2025. november 29. 16:31
Oroszországban egyre emelkedik a kifizetetlen bérek nagysága: a hátralékok egy év alatt megnégyszereződtek. Az építőiparban, a bányászati ​​​​és még a stratégiai védelmi üzemekben dolgozók is azt mondják, hogy hónapok óta fizetés nélkül élnek. Elbocsátások, sztrájkok – amelyekről az orosz sajtó nem tudósít.
Makro / Külgazdaság Az MNB behúzta a kéziféket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 15:04
Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt? 
Makro / Külgazdaság A Moody's-t is megúsztuk, de a Fitch még idén fájdalmat okozhat
Imre Lőrinc | 2025. november 29. 12:59
A Moody's hitelminősítő helyben hagyta a magyar államadós-besorolást, így idén már csak a Fitch Ratings szokásos felülvigyálata van hátra. A laptársunk, az Mfor által megkérdezett elemző szerint a kilátások rontása benne lehet a pakliban, hosszabb távon pedig a 2026-os országgyűlési választások utáni költségvetési folyamatok lesznek a meghatározók. 
Makro / Külgazdaság Az állampapírok még mindig verhetetlenek
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 11:05
Kijött a közép- és kelet-európai háztartások vagyonáról szóló jelentés. 
Makro / Külgazdaság A szakadék széléről táncolt vissza Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 08:12
Az eddigi szinten, Baa2-n hagyta a Moody's hitelminősítő Magyarországot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG