4p
A munkaadói oldalhoz közel álló német gazdaságkutató intézet tanulmánya szerint is Németországnak egyre inkább bevándorlókra van szüksége a szakemberhiány miatt, ezt az igényt azonban a menekültek csak kis részben tudják betölteni. A képzettségük ugyanis túl alacsony. Azért hagyják el tömegesen a szírek Törökországot, mert ott feketén és kiszolgáltatottan kell éhbérért dolgozniuk.
Isztambuli felhőkarcolók

Németország egyre inkább a bevándorlókra van ráutalva, hogy a növekvő munkaerő-hiányt pótolni tudja – írja a Die Welt a munkaadókhoz közelinek mondott IW (Institut der deutschen Wirtschaft) kutatóintézetre hivatkozva. A menekültáradat azonban keveset tehet ezen munkaerőhiány leküzdésében, mert a menekültek iskolai képzettsége és szakmai tapasztalata elmarad az ország igényeitől.

Ezért Michael Hüther, az intézet igazgatója kanadai mintára pontrendszer bevezetését szorgalmazza, amellyel a jól képzett „munkamigránsok” az eddigi bürokratikus akadályok nélkül mehetnének Németországba dolgozni. Bevándorlás nélkül a munkaképes lakosság húsz év alatt több mint tízmillió fővel fog csökkenni – figyelmeztetnek a kutatók. (Németország lakossága most 82 millió fő körül van.)

Itt van nagy munkaerő-hiány

Különösen nagy szakemberhiány fenyeget az egészségügyben és az iparhoz kapcsolódó szakmákban. De diplomásokra és szakmunkásokra egyaránt szükség van. A digitalizálás miatt különösen nagy igény várható olyan szakemberekből, akik a modern technikai berendezések gyártásában, kezelésében, programozásában jártasak.

Az IW szerint a menekültek közül csak kevesen passzolnak ebbe a képbe. A 2014-ben elfogadott menekültkérelmek tulajdonosainak közel negyede nem végzett többet négy iskolai osztálynál. Így kétkezi munkára is csak több éves átfogó utóképzés után lennének alkalmasak. A felnőttek majdnem kétharmadának nincsen felsőfokú vagy más, szakmát adó képesítése. Ennek megfelelően csak a menekültek harmada dolgozik, azok is általában csak kisegítő munkákat.

Itt az új szó, a munkamigráció

„A menekültek nem azért jönnek, hogy megoldják a munkaerő-piaci problémáinkat, hanem azért, mert el kell hagyniuk a hazájukat” – figyelmeztet rá az igazgató. Védelmük humanitárius feladat, integrálásuk a német munkaerőpiacra alapvető érdeke az országnak és a menekülteknek is. De ezen felül szükség van irányított „munkamigrációra” is – mondta.

Franciaországból és Indiából mérnökök és más diplomások érkeznek, Kelet-Európából egészségügyi dolgozók. Menekültek ritkán dolgoznak az egészségügyben, kivéve 1500 szíriai orvost. Ők a románok, görögök és osztrákok után a negyedik legnagyobb szakértői munkavállalói csoportot adják a német egészségügyben, a magyarok egyébként 1322 fővel a hatodikak.

Az említett kanadai mintájú pontrendszerrel, amelyet már politikusok is szorgalmaznak, az EU-n kívülről munkavállalási szándékkal érkező szakemberek beutazását szeretnék megkönnyíteni.

(Korábbi hasonló véleményeket a menekültek munkaerőpiaci esélyeiről itt olvashatnak.)

Mi zúg Isztambul pincéiben?

„Isztambul pincéiben” címmel írt cikket a Die Zeit a Törökországban élő, már 2,5 millió főre becsült szír lakosság helyzetéről. A nagyváros munkásnegyedében például százával vannak eldugott varrodák, amelyeket csak a gépek zúgása árul el, és ahol heti hat napon, napi tíz órában minimális bérért dolgoznak feketén a szíriai menekültek. A hatalmas menekülttömegből mindössze 6800 főnek van legális munkavállalási engedélye.

Amikor megkérdezik a szíriaiakat, miért jönnek el Törökországból, általában azt válaszolják, „no future” – nincs jövő. Nincs más választásuk, mint feketén alantas munkák után járkálni, vagy Európába menni. Elvileg ez év elejétől egy tavalyi német-török megállapodás nyomán munkavállalási jogot kaptak a szírek, és ezzel jogot betegbiztosításra, valamint a 400 eurónak megfelelő minimálbérre.

Ám sokan kételkednek abban, hogy ez valóban megváltoztatja a helyzetüket. A feketegazdaságban csak illegálisan és olcsón érdemes őket foglalkoztatni. A legtöbb feketemunkás 220 eurót keres, ezért sok családban a gyerekeknek is dolgozniuk kell a megélhetésért. Hivatalosan minimálbérre bejelentve már 2500 lírába (közel 800 euróba) kerülnének a munkaadójuknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG