5p
Pontosan 70 éve, hogy a náci Németország aláírta a Szovjetuniót képviselő Zsukov marsall előtt a feltétel nélküli fegyverletételt (békeszerződés csak 45 évvel később, a német egyesüléskor lett). Ez az esemény a mai Oroszország legnagyobb ünnepe, létének, hitvallásának, történelmének alfája és ómegája, méltóan is ünneplik.
Forrás: www.kremlin.ru

Több oka is van, hogy Oroszországban minden a nagy győzelem körül forog. A jelenhez leginkább köthető ok az, hogy az ország most egy széthullott birodalom romjaiból emelkedik ki ismét nagyhatalomként, visszanyerve státuszából annyit, amennyi az ország mérete, lehetőségei alapján megilleti, és ehhez részben a 70 évvel ezelőtti események adják az alapot, hisz akkor a végveszélyben lévő ország a győzelemmel a szuperhatalmi státuszig jutott.

Városállamból világbirodalom

Oroszország egy városállamból, a Moszkvai Nagyhercegségből nőtt világbirodalommá, ugyanúgy, ahogy annak idején a Római Birodalom. Moszkva begyűjtötte a környező területeket, majd fokozatosan az Urálig terjeszkedve létrejött az orosz cárság, ami később elfoglalta az alig lakott Szibériát, és ezzel a Föld legnagyobb országa lett. A 17-18. században megszerezte Ukrajna és Fehéroroszország jó részét, délen a Fekete-tenger partvidékét. Ekkortól kezdve egyenrangú lett a többi európai nagyhatalommal. Neve már Orosz Birodalom volt, és nem is mert senki komolyabban nekitámadni, kivéve Napóleont, aki csúfosan bele is bukott a vállalkozásba.

Az európai hatalmak közben megkezdték a gyarmatosítást Afrikában és Ázsiában, Oroszország pedig folytatta azt a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. A 19. század végére kialakultak a klasszikus imperialista hatalmak, és a világ felosztható részét szépen fel is osztották maguk között.

Átmenetileg meggyengült, majd szuperhatalom lett

Németország úgy érezte, hogy kimaradt az osztozkodásból, és kirobbantotta az 1. világháborút, indult a harc a világ újrafelosztásáért, Az oroszok a győztes oldalon lettek volna, de saját kommunista forradalmuk miatt meggyengültek. Így Európában nagy területeket vesztettek, de ázsiai gyarmataikat megtartották, formálisan már nem birodalmi, hanem szövetségi formában.

A távoli gyarmatok helyett immár Kelet-Európában életteret kereső náci Németország tévesen azt gondolta, hogy egy újabb háborúban ugyanúgy összedől a szovjet rendszer, mint az előző háborúban a cári, ezért rárontott, különösen brutálisan. Nagyot tévedett Hitler: az oroszok, de még az általuk uralt népek jelentős része is beállt Sztálin mögé, és irtózatos küzdelemben megfordították a háború állását, majd a nyugati szövetségesekkel együtt rommá verték a náci birodalmat.

Amikor 1941-ben megtámadták, a Szovjetunió egy nagy területű, de nem túl jelentős hatalom volt, a világpolitikában alig volt szerepe. Amikor 4 évvel később, 1945. május 8-9-re virradó éjszaka kapitulált az ellenség, a világ két, frissen kialakult szuperhatalmának egyike lett. Az addigi imperialista hatalmak eltűntek, gyarmataik fokozatosan felszabadultak. Maradt a két gigász, az USA és a Szovjetunió.

A legnagyobb áldozat

Mindezt kiegészíti az a tény, hogy a legnagyobb áldozatot az oroszok hozták a nácik legyőzéséért. Az európai országok összeomlottak, Angliát ugyan nem szállták meg a németek, de egyedül semmit nem tudott volna tenni a kontinensen. Csak úgy ment a dolog, hogy megjelent Amerika, de igazán komoly, nagy emberveszteséggel járó harcba csak 1944 június 6-án bocsátkozott. Addigra már 3 éve a Szovjetunió jórészt egyedül tartotta fel, majd kezdte visszaszorítani a németeket, iszonyatos, 10 milliós nagyságrendű emberáldozattal. Ráadásul a saját területén, ahol a harcok által érintett részen minden elpusztult.

A java tehát, legalábbis Európában, a Szovjetunióra maradt, ezt a legtöbb nyugati ország is elismeri. Ezért most, amikor ismét ellenséges a viszony köztük és az oroszok között, egy kicsit visszavonulnak, a német kancellár pedig, ha nem is a győzelem napján, de egy nappal később ellátogat Moszkvába.

Önkéntes Trianon és revízió

A mai problémák mind abból adódnak, hogy az utolsó gyarmatbirodalom, a Szovjetunió felbomlása szabályozatlanul, ésszerűtlenül történt. Jelcin, az első „csak” orosz vezető, felelőtlenül hagyta, hogy összefüggő oroszok által lakott területeket válasszanak le a kialakuló új országról, vagyis önként vállalt egy Trianont, ráadásul utána országát teljesen kiszolgáltatta a külföldnek és az oligarcháknak.

Végül jött Putyin, és helyreállította a nagyhatalmi státust. Ennek egyik ideológiai alapja a 2. világháborús győzelem, amely végül is országának legnagyobb diadalát hozta a történelem során, így érthető, hogy ez minden ünnepek ünnepe.

A gond csak ott van, hogy az önkéntes Trianont is visszacsinálná, és ezzel szembekerült a nyugattal, aki maga sem tudja, hová kapjon. Koszovót a nyugat választotta le Szerbiáról, ráadásul háborúban, mintegy példát mutatva Putyinnak, aki ezzel most él is, viszont neki a fejére koppintanának. Skizofrén helyzet, nem lesz rá könnyű megoldást találni. Putyin azonban büszkén állhat ki a díszszemlén népe elé: a porba tiport orosz nagyhatalmi öntudatot ő adta vissza nekik, és ezt népe méltányolja is. Pláne, hogy a korábbiaknál magasabb olajárak mellett, az orosz történelemben korábban soha nem tapasztalt viszonylagos jólétet is biztosít nekik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG