3p
A várnál gyengébb GDP-adat után is reális a 3 százalék körüli éves gazdasági növekedés.

Alapvetően kedvezőek mind a belső, mind a külső gazdasági folyamatok - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken publikált bruttó hazai termék (GDP) adataira reagálva.

A mezőgazdaság miatt lett rosszabb az adat

Banai Péter Benő elmondta: a második negyedévi, 2,7 százalékos éves GDP-növekedés ugyan elmarad a minisztérium 3 százalék körüli várakozásától, azonban mivel első becslésről van szó, az adat még módosulhat. A mezőgazdaság teljesítménye eshetett vissza a tavalyi kiemelkedő értékhez képest a második negyedévben, ezért maradhatott el az adat a várakozástól - tette hozzá. 

Az államtitkár nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek nevezte az idei első fél év 3,1 százalékos növekedését. Az Európai Bizottság az unió egészére 1,8 százalékos növekedést kalkulált - ismertette.

Többet fogunk költekezni

A bővüléshez hozzájárult, hogy a belső folyamatok közül a kereslet, a fogyasztás és a beruházások is kedvezően alakultak - mondta. Az államtitkár úgy vélte, hogy az év második felében növekedni fog a belső kereslet és a fogyasztás a devizahiteles elszámolásoknak, a közszféra számos területén folyósított többletjuttatásoknak és a foglalkoztatotti létszám növekedésének köszönhetően. 

Banai Péter Benő kiemelte: a beruházásokra kedvező hatással lesz, hogy a 2007-2013-as időszak uniós forrásaiból komoly összegű támogatások kifizetése várható az év hátralévő részében.A külső tényezők közül az export jelentős bővülése mellett az alacsony olajár, az euró-forint árfolyam alakulása és a jegybankok politikája is támogatta a gazdasági növekedést az NGM államtitkára szerint.

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy a magyar gazdasági növekedés nem a jövő felélésével, az államháztartási hiány és az államadósság növekedése mellett valósul meg. A magyar gazdaság kedvező egyensúlyi feltételek mellett bővül, az államháztartási hiánya folyamatosan 3 százalék alatti és csökkenő pályán van - fejtette ki. Emelett az ország külső finanszírozási képessége is kedvező, az év egészére a GDP 9 százaléka lehet - tette hozzá. Ez a külső finanszírozási képesség a folyó fizetési mérleg többletéből származik, a magyar gazdaság jóval többet exportál, mint amennyit importál – fogalmazott az államtitkár. Az első fél évben a kivitel többlete 4,3 milliárd euró volt, ami 1 milliárd euróval haladja meg a tavalyi év első hat hónapjában mért adatot - ismertette.

A kedvező folyamatok árstabilitás, nulla százalék körüli infláció mellett valósulnak meg, ami segíti a vállalkozások számára a tervezést, valamint reáljövedelem-növekedést eredményez a munkavállalóknak – jegyezte meg.

Tartható a hiány

Kérdésre Banai Péter Benő elmondta: az idei költségvetésben kalkuláltak a dohányipari különadóval és az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal is, amelyekről egyeztetések folynak az Európai Bizottsággal. Keresik azt a megoldást, amivel ezek a bevételek realizálhatóak – tette hozzá. 

Szólt arról is, hogy a bevételi oldalon időarányosan túlteljesítés van az előirányzathoz képest egyebek mellett a forgalmi típusú adókból és a személyi jövedelemadóból. 

Összességében a kormányzat azzal kalkulál, hogy az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is tartható – mondta az államtitkár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG