3p
Az iraki légierő ezúttal a szíriai határ mentén lévő állásokat célozta.

Újabb légicsapásokat hajtott végre az iraki légierő Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen – derült ki az iraki miniszterelnök nyilatkozatából. A támadást Szíria és Irak határának iraki oldaláról indították F-16-os repülőgépekkel, egy katonai szóvivő elmondta: Bagdad előzetesen egyeztetett a légicsapásokról a szíriai kormányzattal.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök elmondta: a műveletet azért hajtották végre, mert az Iszlám Állam veszélyt jelent Irak területére, de a csapások egyúttal tanúsítják az iraki katonaság növekvő képességeit is. Hozzátette: A támadások célja, hogy hozzájáruljanak az dzsihadista szervezet mihamarabbi megsemmisítéséhez a térségben.

Kiszivárgott: Amerika még nagyobb haderőt küld az Iszlám Állam ellen - Tovább >>>

A miniszterelnök korábban leszögezte, hogy az iraki kormány megtesz minden szükséges lépést, ha biztonsági fenyegetést észlel a dzsihadisták részéről. Abádi még tavaly jelentette be, hogy a hadsereg és a szövetséges milíciák végső győzelmet arattak a szélsőségesek felett. Az Iszlám Állam mindössze öt százalékát tarja felügyelet alatt Szíriában, a határ menti állások azonban továbbra is fenyegetést jelentenek Irak számára.

Eredményes a négyesfogat?

Az iraki kormány jó viszonyt ápol a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Iránnal és Oroszországgal, de az Egyesült Államokkal is a szövetségesekkel is jó kapcsolatot ápol. A légicsapással párhuzamosan iráni, iraki, szíriai és orosz katonai és biztonsági tisztségviselők találkoztak annak érdekében, hogy összehangolják terrorellenes műveleteiket - jelezte az iráni védelmi minisztérium.

Az iráni védelmi miniszter szerint a négy ország együttműködésének célja a stabilitás és a biztonság helyreállítása. Hozzátette: a közös célok és a terrorizmus elleni harc jegyében zajlott találkozó a jövőbeli együttműködés alapjául szolgál, a négy ország fontos szerepet játszott a dzsihadisták legyőzésében.

Hajszálra a világháború: azon múlik, hogy mennyire pontosan céloznak?

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztetett: káosz törhet ki a nemzetközi kapcsolatokban, ha a nyugati országok tovább támadják Szíriát. Az amerikaiak már nem tárgyalnak többé Aszaddal, az oroszok ellen pedig órákon belül újabb szankciókat jelentenek be. A franciák szerint nem üzentek hadat a légicsapással Szíriának, csak rendet raktak - és egyébként se találtak el egy oroszt sem. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG