2p
A kormány akkor is felhatalmazva érzi magát, ha érvénytelen lesz a népszavazás. Csak az a fontos, hogy a nemek győzzenek.
Orbán Viktor miniszterelnök leadja szavazatát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. Mellette felesége, Lévai Anikó. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a vasárnapi kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.

Már egy szavazat is elég?

A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában. A szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval érkezett reggel fél kilenc után. Orbán Viktor úgy nyilatkozott, arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.

"Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.

Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.

A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG