4p
Zimbabwe nemrég lemondatott elnöke, Robert Mugabe sírt, amikor a hadsereg és pártja nyomására rábólintott a távozásra, és azt mondta, elárulták emberei - írta vasárnap a Standard című újság. A nagy kérdés most az, hogy az utódja mennyivel lesz különb - szavakban már bejelentette a leszámolást a korrupcióval, most a tetteket várják tőle. Kína mindenesetre dörzsölheti a markát, nekik nagyjából mindegy.
Emmerson Mnangagwa volt zimbabwei alelnök (k) felesége, Auxillia társaságában érkezik elnöki beiktatására Hararéban 2017. november 24-én. (MTI/EPA)

Sírva jelentette be: elárulták

A lap forrásai szerint a hívő katolikus elnök egy rózsafüzérrel a kezében jelentette be legközelebbi szövetségeseinek hararei rezidenciájában, hogy lemond. A parlament ekkor már azt tárgyalta, hogy indítsanak-e felelősségrevonási eljárást vele szemben. Állítólag arról beszélt, hogy az emberek olyanok, mint a kaméleonok - ezzel is az árulásra utalva. Fidelis Mukonori atya, jezsuita pap - aki Mugabe közeli barátja, a puccs során ő közvetített a hadsereg és a diktátor között - mindenesetre úgy nyilatkozott az állami tulajdonban álló Sunday Mailnek: Mugabében nincs keserűség; a pap úgy véli, örülhet annak, hogy az országot valaki átveszi és működteti.

Egy új Mugabét kap az ország vagy tényleg új világ jön?

A korábban Mugabéhoz hű Emmerson Mnangagwa pénteken tette le az elnöki esküt, a nagy kérdés, hogy a kormányalakításkor a teljes politikai palettáról válogat majd, vagy a Mugabe-éra emberei közül választja majd ki embereit. Pénteki beiktatásán azt mondta: nagyra tartja a demokráciát, a toleranciát, a jog erejét, és harcolni fog a korrupció ellen. A polgárokat arra szólította fel, hogy eszükbe se jusson bosszúhadjáratot indítani.

A magánkézben lévő Standard, amely korábban is kritikus volt a Mugabe-kormánnyal szemben, mindenesetre most arra szólította fel az új elnököt: tettekkel is támasza alá ígéretét a korrupcióval való leszámolás ügyében.

A 71 éves új vezető jövő szeptemberig lesz hatalmon, amíg Mugabe ciklusa tartott volna, akkor jönnek a parlamenti választások - az új, átmeneti elnöktől is sokan tartanak - neki is van már múltja >>

Olcsón megúszta

Az országukat tönkretevő, hatalmukból nehezen eltávolítható diktátorok sorsa rendszerint zord, jobb esetben külföldre távozhatnak, és ott meghúzódhatnak. A frissen megbuktatott Robert Mugabét azonban úgy tűnik, tejben-vajban fogja füröszteni országa, noha a legtöbb polgár épp a volt elnök intézkedései miatt nyomorog. Itt írtunk a háttérről >>

Hogyan lett a virágzó, Afrika éléskamrájaként emlegetett országból egy csőd szélén tántorgó gazdaság? Részletek >>

Kína lesz a legjobb barát - őket nem izgatja a demokrácia

Kína roppant aktív Afrikában, így Zimbabwéban is. A Mugabe vezette Zimbabwe a 2008-as választás után lényegében elszigetelődött a nemzetközi pénzügyi világtól, és igazából az egyetlen pénzügyi forrása és finanszírozója Kína volt.  Gyurácz Andrea Afrika-szakértő az M1-en korábban arról beszélt: Kína elég sok pénzt fektetett be az infrastruktúrába, vállalkozásokat nyitottak, ugyanakkor a kapcsolat nem volt problémamentes, Mugabe ugyanis 2009-ben hozott egy törvényt, amelyben kötelezett minden zimbabwei befektetőt, hogy a vállalkozása 51 százalékát fekete zimbabweieknek adja át. A törvény nyomán több kínai cég is kivonult az afrikai ország piacáról.

Az sem véletlen, hogy a hatalomátvételt először Kínával egyeztették le: a katonai főnök éppen Kínából tért vissza a katonai puccs végrehajtására. A szakértő szerint valószínűleg megmaradnak a jó kapcsolatok Kínával a jövőben is: Kína az egyetlen olyan finanszírozó, amely nem támaszt demokráciával, emberi jogokkal, környezetvédelemmel kapcsolatos igényeket.

Ahogy korábban írtuk: az óriási nyersanyag-kincsek ellenállhatatlan erővel bírnak a nagy- és középhatalmak számára. A stratégiai pontokon sorra jönnek létre a katonai bázisok is. India és Japán 40 milliárd eurós közös befektetési tervvel próbálja meg Kína befolyását kiegyensúlyozni - gyilkos hajsza indult Afrika kincseiért, ne higgyük, hogy tétlenül fogják nézni a politikai folyamatokat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG