3p
Egy hétig ellenállt meglepően türelmes fogva tartóinak Zimbabwe örökös ura, miután a parlament megindította ellene az eljárást, ami nyilvánvalóan a leváltásával végződött volna, ami ellen már nem tehetett volna semmit. A nép ünnepel, az utód pénteken készül átvenni a hatalmat.

Bársonyos forradalom

A hadsereg múlt héten vette a át a hatalmat Zimbabwében, hogy lemondassa a 37 éve uralkodó, 93 éves diktátort, Robert Mugabét, aki teljesen tönkretette országa gazdaságát, nem mellesleg 40 évvel ifjabb nejének próbálta meg átmenteni a hatalmat halála utánra. Mindenkinek elég volt már belőle, de a hadsereg igyekezett humánusan eljárni, bársonyos forradalmat megvalósítani. Először megkérték, hogy mondjon le, végül pártja megfosztotta minden tisztségétől, ezek után lóvá tette a hadsereget és a népet, amikor TV-beszédet tartott. Mindenki, a mellette ülő katonák is meg voltak győződve, hogy lemond, de nem ezt tette.

Isten akarata

Utána már nem volt mese, tegnap megindította a parlament az eljárást ellene, akkor belátta, hogy nincs tovább, hisz a parlament döntését már legálisan is végrehajthatja a hadsereg, vagyis akarata ellenére is eltávolíthatják az elnöki palotából, sőt, bőven van miért bűnügyi eljárást indítani ellene, amit önkéntes lemondása esetén megúszhat korára való tekintettel. Nos, ekkor érezte úgy, hogy eljött az idő, talán meggyőzte magát, hogy ez isten akarata, mivel korábban úgy nyilatkozott, hogy csak isten válthatja le őt.

A lemondást lelkes ünneplés követte, a nép eufórikus állapotba került, ami teljesen érthető, ha évtizedek után sikerül végre megszabadulni valakitől, aki az utolsó 20 évben országukat olyan nyomorba döntötte, ahol 95 százalék a munkanélküliség, saját valutát pedig nem lehet üzemeltetni, miután lényegében semmilyen árufedezet nincs, miközben az ország mezőgazdasági adottságai kiválóak, csak elzavarták a szakértő farmereket.

Népi hősként kezdte

Robert Mugabe nem volt mindig egy gyűlölt alak: a brit gyarmati uralom idején, amikor az országot még Rodéziának hívták, szabadságharcos volt, akit be is börtönöztek. 1980-ban aztán, amikor véget ért a gyarmati uralom, országa választott elnöke lett, de hamar fejébe szállt a hatalom, és úgy döntött, az örökre őt illeti. Az ezredfordulón üldözte el a fehér farmereket, ekkor omlott össze a mezőgazdaság, majd az ország teljes gazdasága, jött a hiperinfláció majd a valuta megszűnése.

Az új elnök

A hatalmat most a korábbi alelnök, Emmerson Mnangagwa fogja átvenni, akinek két héttel ezelőtt kellett Dél-Afrikába menekülnie, amikor Mugabe elűzte őt. Valószínűleg ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami lépésre ösztönözte a hadsereget, mivel úgy gondolták, az alelnök kirúgása készítette volna elő Mugabe nejének hatalomra kerülését.

Az új elnök ma tér vissza hazájába, és a tervek szerint pénteken fog felesküdni. A 71 éves új vezető jövő szeptemberig lesz hatalmon, amíg Mugabe ciklusa tartott volna, akkor jönnek a parlamenti választások. Az új, átmeneti elnöktől is sokan tartanak, miután régi motoros, aki a 80-as években nemzetbiztonsági főnök volt, kvázi belügyminiszter, és ebben az időben komoly polgárháború események zajlottak a függetlenség első éveiben. Most mindenesetre ígéretet tett, hogy a nemzeti egység megteremtésén és az ország ujjáépítésén fog dolgozni, és levezényli a demokráciába való átmenetet.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG