3p
Több fontos makrogazdasági adatot is közzétesznek a jövő héten, a befektetők többek között megismerhetik az államháztartás központi alrendszerének augusztusi, az ipar júliusi részletes adatait, a fogyasztói árak augusztusi alakulását és a KSH első becslése alapján a január-júliusi külkereskedelmi termékforgalom adatait.

Hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorstájékoztatót tesz közzé az államháztartás augusztusi, illetve első nyolc havi helyzetéről. Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint volt.

Az első héthavi deficit az éves előirányzat 86,5 százalékát tette ki. Az NGM az adatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a hiány nagyságának lefutása nem időarányos, és az uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.

A szaktárca szerint a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek a költségvetési egyenleg alakulását jelentősen befolyásolják. Ezek a pozitív folyamatok a korábbi évekhez képest az év második felében érvényesülnek majd erőteljesebben.


Hétfőn teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslését a külkereskedelmi termékforgalom 2014. január-júliusi alakulásáról. Júniusban - a második becslés szerint korrigált adatok alapján - a kivitel 6, a behozatal 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit euróban számolva.

A kereskedelmi mérlegtöbblet júniusban 584 millió eurót tett ki, 79 millióval többet, mint a múlt év azonos hónapjában. Elemzők szerint idén kisebb lehet a külkereskedelmi mérleg többlete.


Kedden a kereskedelmi szálláshelyek júliusi forgalmát teszi közzé a KSH. Júniusban 7,6 százalékkal, az első fél évben pedig 6,8 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 9 százalékkal közel 30,8 milliárd forintra bővült júniusban, a fél évben pedig 10,1 százalékkal 142 milliárd forintra nőtt.

Szerdán a fogyasztói árak augusztusi alakulását publikálja a KSH. Júliusban 0,1 százalék volt az infláció, miután az előző három hónapban csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz, júniushoz mérten 0,2 százalékkal emelkedtek az árak. Londoni pénzügyi elemzők zéró körüli éves szintű inflációt vártak júliusra.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán hozza nyilvánosságra augusztusi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét. Az MNB Monetáris Tanácsa augusztus 26-án változatlan szinten, 2,1 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Pénteken az ipar júliusi részletes adatait ismerteti a KSH. A július 5-én publikált előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene a hetedik hónapban 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami meghaladta az elemzők várakozásait. Az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal emelkedett az ipari kibocsátás. Az év első hét hónapjában 9,8 százalékkal nőtt a termelés az előző év azonos időszakához képest.


Ugyancsak pénteken ismerteti a KSH a január-júliusi mezőgazdasági termelői árakat. Júniusban tovább gyorsult a növényi termékek termelői árának csökkenése, és a májusi 14,9 százalékos árcsökkenés után 15,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni értük, mint egy évvel korábban.

Az élőállatok és állati termékek felvásárlási árának növekedése lassult, 1,9 százalék volt a tizenkét havi drágulás a májusi 2,3 százalék után. Összességében a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 9,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly júniusban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG