3p
Mindenki kutathat és kereshet mostantól a 12 millió kiszivárogtatott dokumentum között, amelyek Panama-papírok néven híresültek el. Az eddigi legnagyobb adattömeg feldolgozásában bárki részt vehet. Szinte biztos, hogy akadnak még elrejtett meglepetések az offshore-cégekkel foglalkozó adattömbben.

A nemzetközi offshore-botrányt kirobbantó, Panama-iratok néven elhíresült dokumentumok immár mindenki számára hozzáférhetőek - jelentette be a botrányt feltérképező Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) igazgatója hétfőn Washingtonban. Gerard Ryle az átláthatóság követelményére hivatkozva tette lehetővé, hogy bárki megvizsgálhassa, átnézhesse a dokumentumokat, amelyek hatása számos ország politikai elitjét is érinti.

A több mint 320 000 offshore-cég titkos dokumentumai között itt böngészhetsz.

Sokan belebuktak

A Panama-iratok miatt lemondásra kényszerült az izlandi kormányfő, gyanúba kerültek a kínai elnök családtagjai, de a dokumentumokban megjelenik Jérome Cahuzac volt francia költségvetési miniszter neve is, aki 2013-ban mondott le, miután kiderült, hogy az adócsalás elleni küzdelemért felelős tárcavezető éveken át titkos svájci bankszámlával rendelkezett. Az egyik legnagyobb fogás azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki több mint 2 milliárd dollár felett rendelkezik a dokumentumok szerint különféle strómanokon és cégeken keresztül.

Persze a hazai politikai és gazdasági elit is szerepel a papírokban: Boldvai László volt MSZP-s pénztárnok és Horváth Zsolt kecskeméti fideszes politikus is az offshore-lovagok közé tartozik, de Csányi Sándor és Spéder Zoltán is rendelkezik ilyen cégekkel.

Az ügyön magyar újságíró is dolgozott. Pethő András korábban mesélte el a Privátbankárnak, hogyan dolgozták fel a hihetetlen adatmennyiséget és milyen nyomozás során jutott el a magyar szálakig.

A legnagyobb szivárogtatás

A Panama-iratok összeállításán mintegy nyolcvan ország négyszáz újságírója dolgozott, az információkat állítólag egy ismeretlen szivárogtatta ki, a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodából. Az oknyomozók munkája nyomán aztán csaknem 12 millió adat, összesen 2,6 terabájt nagyságú adattömeg állt össze, amely nagy nemzetközi vállalatok, politikusok, bűnözők adóelkerülési gyakorlatát dolgozta fel, bemutatva a legfontosabb adóparadicsomokat is. Ezt az óriási adatbázist nyitották meg hétfőn mindenki előtt.

Mi lesz az offshorozás jövője? Valószínűleg eljött a vég. Az új nemzetközi szabályokról itt beszélgettünk, itt pedig írtunk.

A dokumentumok azonban - állítólag a források védelme érdekében - nem eredetiben tanulmányozhatóak, hanem kivonatos formában. Gerard Ryle egyébként a sajtótájékoztatón felvetette, hogy aki nekiáll tanulmányozni a dokumentumokat és annak nyomán új cégekre és új nevekre bukkan, okvetlenül vegye fel a kapcsolatot a washingtoni székhelyű ICIJ munkatársaival.

Sajtójelentések szerint a Mossack Fonseca ügyvédi iroda az igazságszolgáltatáshoz fordul a dokumentumok nyilvánosságra hozatala miatt, azonban a cég ismeretlen szivárogtatója együttműködést ajánlott fel a hatóságoknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG