2p
Megjelent az Európai Bizottság országjelentése.
Közmunkások borsót szednek Nyáregyházán 2015. június 22-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Európai Bizottság (EB) Magyarországról szóló 2016. évi országjelentése szerint sok előrelépés történt a munkanélküliség visszaszorításában, azonban szerkezeti problémák vannak a szegénység, szociális befogadás és a közmunkaprogram hatékonysága területén - mondta az EB Foglalkoztatás, Szociális ügyek és Társadalmi befogadás főigazgatóságának igazgatója hétfőn, Budapesten.

Barbara Kaufmann az Európai Bizottság magyarországi képviselete által szervezett műhelybeszélgetésen, az országjelentés munkaerőpiaci és szociálpolitikai fejezetének bemutatásakor kiemelte: a februárban megjelent országjelentés az alapja a bizottság májusban megfogalmazandó országspecifikus ajánlásainak, amelyeket az Európai Tanács júliusban fogad el.

Ahol jó irányba haladnak a dolgok

Az EB az országjelentésben előrelépésként értékelte az álláskeresők kategóriákba sorolását, valamint az ifjúsági garanciaprogram fokozatos bevezetését, azonban megállapítása szerint problémát okoz a foglalkoztatási programok irányításában az, hogy több minisztérium felügyeli a területet.

Kérdéses az is, mennyire segíti a közmunkaprogram a visszatérést a munkaerőpiacra, van esélye a programba való beragadásnak. Az értékelés szerint olyanok is bekerülhetnek a programba, akiknek nem ez lenne a legjobb megoldás a munkaerőpiacra való visszatéréshez.



Rengeteg a hiányosság

Az EB szerint hiányzik a rendszerszintű monitoring és a visszacsatolás is a rendszerből, valamint kitértek arra, hogy az unióban Magyarországon folyósítják a legrövidebb ideig, 3 hónapig az álláskeresési járadékot, annak ellenére, hogy az átlagos álláskeresési idő 6 hónap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél előtt még nincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG