2p
Janisz Varufakisz ma ellátogat Párizsba. Olyasvalakit keres, aki még hajlandó közvetíteni Athén és Brüsszel között. Kérdés, ki áll vele szóba?

Ahhoz képest, hogy korábban úgy tűnt, félreállítják, a görög pénzügyminiszter most azért utazik francia kollégájához, Michel Sapin francia pénzügyminiszterhez, mert abban reménykedik, hogy Franciaország lehet az unió és a Görögország közötti megállapodás katalizátora. A találkozó előtt és után is maratoni tárgyalássorozaton vesz részt - írja a görög To Vima.

Délután a pénzügyekért felelős francia EU-biztossal, Pierre Moscovici-val tárgyal, őt pedig Emmanuel Macron gazdasági miniszter követi.

Nem csak a franciáknál áll meg Varufakisz: szerdán Rómában egyezkedik Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszterrel, tőle egyenesen Madridba megy Luis De Guindos spanyol gazdasági miniszterhez.

Mindeközben helyettese, Jannisz Dragaszakisz Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével tárgyal Frankfurtban.

Mit akar Varufakisz?

Bizonyára megegyezést, ahogy Alekszisz Ciprasz elnök is. Azonban némi gyanakvásra adhat okot, hogy Varufakisz azokat az országokat kereste fel, amelyek akár a következők is lehetnek a sorban, ha bekövetkezik a Grexit. Ahhoz viszont már nincs ereje Görögországnak, hogy zendülést szítson a tagországok között, így a legvalószínűbb, hogy ezeken az országokon keresztül szeretné visszanyerni az európai erős emberek kegyeit, mivel Varufakisz már korántsem szívesen látott fél a tárgyalóasztalnál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
Makro / Külgazdaság Jövőre még durvábban hódíthatnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:54
Teljesen átrendezik a piacot Európában és Magyarországon is. Célkeresztben a prémiumok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG