Hirdetés
Hirdetés

Valami egészen különleges dologra kérte Észak-Korea a magyarokat

2018. április 22., 09:37

Akár ezt is vehetjük úgy, hogy elindult az országban az enyhülés.

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot – mondta a segélyszolgálat Washingtonban élő vezetője.

Szenczy Sándor baptista lelkész elmondta, hogy Phenjanban - példa nélkül álló módon - prédikálhatott az ország egyetlen protestáns templomában, és az észak-koreai külügyminisztérium magas rangú tisztségviselője azt is felajánlotta, hogy építsenek baptista imaházat is a fővárosban.

Hirdetés

A kommunista, tehát alapvetően vallás- és egyházellenes ország fővárosában orosz támogatással már épülőben van egy ortodox templom is.

Magyarok segíthetnek a sérült gyerekeknek

Szenczy Sándor és munkatársai több hivatalos találkozón vettek részt, amelyeken megállapodás született arról, hogy magyar módszerrel, a konduktív pedagógia bevezetésével fognak neki mozgássérült gyerekek rehabilitációjának.

Erre azok után kerülhet majd sor, hogy Kim Dzsong Un elismerte: a korábbi állításokkal ellentétben Észak-Koreában is vannak fogyatékkal élő, sérült gyerekek. A helyi konduktorokat magyar szakemberek képzik  majd ki.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Egy amerikai tömeggyilkosság anatómiája

Egy amerikai tömeggyilkosság anatómiája

Az amerikai gyógyszeripar kilóra vette meg a politikai osztályt, nem számít évi több tízezer ember halála sem. A túladagolásos halálesetek száma 2006 és 2016 között 400 százalékkal nőtt abban az Ohióban és Pennsylvaniában, amely két szövetségi államnak kulcsszerepe volt Trump két évvel ezelőtti győzelmében Hillary Clinton felett.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?