4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A költségvetés reális, jól megtervezett, ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ), és a Költségvetési Tanács is kimondta - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában szerdán.

Arra a felvetésre, miszerint az ÁSZ a költségvetési javaslat kockázatai között vette számba, hogy az e-útdíjból várt bevételnövekedést eredményező intézkedést még nem ismertette a kormány, ami 40 milliárd forintos tétel, az internetadó visszavonása pedig 25 milliárd forintos bevételkiesés, a tárcavezető közölte: az e-útdíjhoz kapcsolódó intézkedésekről a csütörtöki kormányülésen tárgyalnak. 

A lehetséges megoldások között említette a kötelező e-matrica kiterjesztését a tehergépjárművek mellett a buszokra, így ennek a pénznek egy része teljesíthető. Hozzátette: a tartalékok közül az országvédelmi alapban 60 milliárd forint van, az általános tartalékban pedig 100 milliárd, ebből ez a kieső összeg pótolható.

Nem az RTL-lel akarnak kibabrálni?

A kormány 40-ről 50 százalékra javasolja emelni a reklámadó legmagasabb kulcsát. Részletek >>>

Varga Mihály közölte: a reklámadó kulcsát nem azért emelték meg, hogy a kieső összeget pótolják. Hangsúlyozta: a reklámadó közös teherviselés, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, akik nagyobb szereplői a piacnak, azoknak több adót kell fizetni. A reklámadó legfelső kulcsának megemelése nem az RTL Klubról szól, ismeretei szerint 2015-ben az adó mértéke a TV2-t is érinteni fogja - mondta.

Arra, hogy az ÁSZ szerint bizonytalan az az összesen 40-70 milliárdos tétel, amit az áfánál az adóbeszedés hatékonyságának javításától, az online pénztárgépek kiterjesztésétől, illetve a kisadóktól várnak, kijelentette: szerencsére szeptember-októberben többlete van az államháztartásnak, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Abban persze igaza van az ÁSZ-nak, hogy amíg csak 1 forintnyi befizetetlen áfa van, addig a hatékonyságot javítani kell - tette hozzá. 

A gazdasági növekedés 3,9 százalék volt a második negyedévben, ezzel Európában a 2. helyen vagyunk, ami nemcsak azt jelenti, hogy erre büszkék lehetünk, hanem azt is, hogy az "adóbevételek szépen folynak be" - fogalmazott.

Nem dőlt még el a boltbezárás

A vasárnapi zárva tartás tervéről még tartanak az egyeztetések, a megbeszélések a kompromisszumos megállapodás irányába mutatnak - mondta a miniszter, aki szerint ez is témája lehet a csütörtöki kormányülésnek.

A devizahitelek forintosításával kapcsolatban elmondta: egy átlagos hiteles 1,5 millió forintot nyer vissza az elszámolás után, a bankok 1100 milliárd forintot fizetnek vissza. Arra a kérdésre, hogy miért piaci árfolyamon történt a forintosítás, a miniszter megjegyezte: egy átlagárfolyam van, ami valóban közel van a piacihoz, de egy picit azért kedvezőbb annál.

Hangsúlyozta: a kormány mozgásterét egyrészt az korlátozza, hogy a 650 ezer forinthiteles nem járhat rosszabbul, mint a devizahitelesek, másrészt a Kúria kimondta, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfélnek kell viselnie. A törlesztőrészletek mellett egyötöddel csökkenhet a hitelek tőkerésze is. A nehéz helyzetbe került adósokat a kormány a moratórium fenntartásával, és a Nemzeti Eszközkezelő megnövelt forrásaival segíti - mondta Varga Mihály.

Egy korszak vége

A forintosított devizahitelek kamatát a jegybanki rendelet pontosítja, becsléseik szerint mivel a forinthitelek kamata jelentősen csökkent a gazdaságpolitika sikere miatt, nagyjából hasonló lehet a devizahitel kamatszintjéhez, így jobban jár a devizahiteles a forintosítással - tette hozzá. Rámutatott arra is, hogy a fair bankokról szóló törvény ezekre is vonatkozni fog. Hangsúlyozta: tisztességes banki hitelezésre van szükség, az ügyfélnek, a gazdaságnak egyaránt, véget kell vetni az "apróbetűs rész korszakának". Az ügyintézés járulékos költségeit a bankoknak kell viselniük - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
Makro / Külgazdaság Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás súlyos sérültje
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:43
Egy kétgyermekes férfi életét vesztette péntek reggel, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük életveszélyben volt, de péntek délutánra stabilizálták az állapotát.
Makro / Külgazdaság Kiderült, ki lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 16:41
Lannert Judit oktatásügyi és gyermekügyi miniszter Katz Sándor fizikust kérte fel az felsőoktatásért felelős államtitkári pozícióra. Katz az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója volt az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:27
Sokkal kiegyensúlyozottabban működik a közmédia, mint egy éve: megjelentek a képernyőn a szakszervezetek képviselői, a híreket pedig egyre inkább független forrásból szerzik be. Magyar Péter kizárólag negatív színben való feltüntetése is változott.
Makro / Külgazdaság Kilenc év után új elnök áll a Magyar Közgazdasági Társaság élére
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 14:03
Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzből él a hajléktalanok többsége: megjelent a friss felmérés
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 13:34
Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.
Makro / Külgazdaság Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:46
Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt. A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki és 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – jelentette részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.  
Makro / Külgazdaság Súlyos örökséget hagyott Lázár János az utódjára, Vitézy Dávidra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 08:30
Három és fél évre tolódott ki a beruházások zuhanása – derül ki a KSH péntek reggel közzétett idei első negyedévi adataiból.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:49
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG