4p
A feketegazdaság a magyar GDP 22 százalékára rúgott 2013-ban, míg Szlovákiában 15, Ausztriában 7,5 százalék volt ugyanez az arány. Az elmúlt években a feketemunka mértéke hazánkban csak 1 százalékkal csökkent. Mégis, hogyan lehetne fehéríteni a gazdaságot?

Magyarországon a GDP 22,1 százaléka származott nem adózott munkavégzésből 2013-ban. A feketegazdaság aránya az elmúlt években lassú csökkenést mutatott: a gazdasági válság kibontakozása után, 2009-ben 23,5 százalék volt, azóta évente néhány tized százalékponttal lett kisebb.

A Randstad által Flexibility at Work 2014 riport néven publikált átfogó elemzésben összesített adatok szerint ez nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára kiterjedő tendencia, ugyanakkor még mindig nagy különbségek vannak az egyes országok között a feketegazdaság nagyságát tekintve.

A feketegazdaság mértéke országonként 2013-ban a GDP-hez viszonyítva. Forrás: Randstand

A szomszédos országok közül például Szlovákiában 15, Ausztriában pedig 7,5 százalék volt a feketegazdaság aránya, míg Szlovéniában 23,1 százalék, Horvátországban és Romániában pedig 28,4 százalék volt ugyanez az arány.

„Európa egyértelműen nyugati és keleti szektorra osztható a feketegazdaság tekintetében, és sajnos Magyarország a választóvonal rosszabbik oldalára esik, míg Szlovákiában a nyugat-európai értékekhez hasonló arányt mértek” – elemezte az adatokat Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A magas adó az oka mindennek?

A Randstad által készített elemzés több szempontból is vizsgálta, hogy van-e kapcsolat az egyes országokban az adóterhek nagysága és a feketemunka elterjedtsége között, és nem talált statisztikailag jelentős összefüggést.

Több észak- vagy nyugat-európai államban, például Finnországban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban vagy Dániában a magyarnál jóval magasabbak az adóterhek, mégis a hazainál jóval kisebb, 10-15 százalékos a feketemunka aránya.

Megy az adóelkerülés

„A kormány által tett erőfeszítések a munkát terhelő adóterhek csökkentésére egyelőre nem hozták meg a kívánt áttörést. A munkáltatói és munkavállalói adóelkerülő játszma folytatódik, a munkáltatók, önfoglalkoztatók nem tartanak eléggé a szankcióktól, a munkavállalók érdekérvényesítő képessége pedig korlátozott” – tette hozzá Baja Sándor.

Kevesebb szabályra és csúszópénz kellene

A Flexibility at Work 2014 riport az adóterheken kívül több más tényező hatását is vizsgálta. „Ezek közül néhány eléggé nyilvánvaló, jelentős például az összefüggés a számla nélküli, illegális pénzmozgások és a feketemunka nagysága között. Ha az élet számos területén találkozunk zsebbe adott összegekkel, akkor kevésbé lepődünk meg, ha a fizetésünket is így kapjuk” – magyarázta Baja Sándor.

Hasonló a kapcsolat a szociális védőháló erősségével: hazánkban rövid ideig járnak csak a munkanélküli juttatások, így gyorsan bevételhez kell jutnia az embereknek. Ez rövid távon szintén a feketemunka malmára hajthatja a vizet, mivel az álláskereső a be nem jelentett munkát is kénytelen lesz elvállalni.

Mi lenne a megoldás?

„Van azonban egy kevésbé nyilvánvaló faktor is: a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy minél rugalmasabb egy országban a munkaerő-kölcsönzés és egyéb atipikus foglalkoztatás szabályozása, annál alacsonyabb a feketemunka aránya” – egészítette ki az elhangzottakat Baja Sándor.

A vállalatok csak úgy őrizhetik meg a hatékonyságukat, ha folyamatosan a gazdaság gyorsan változó igényeihez igazítják a működésüket, ez pedig a munkaerő tekintetében is a rövidebb távú, rugalmas szerződésekkel biztosítható.

„Amennyiben erre van legális, egyszerű lehetőség, a vállalatok és a munkavállalók mellett az állam is profitálhat a rugalmas foglalkoztatási formákból” – tette hozzá Baja Sándor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG