4p
Elemzők szerint a magyar gazdaság 0,5 és 0,7 százalék közötti mértékben nőhet 2013-ban; az ING és az MKB szakértője továbbra is törékenynek látja a növekedést, míg a TakarékBank elemzője úgy véli, gyorsulhat a GDP bővülése az év második felében.

A KSH szerdai közlése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakával összevetve, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára.

Az NGM szerint vége a válságnak

Növekedés 2013 konferenciaA témáról bővebben is szó lesz a Privátbankár.hu szeptember 18-i Növekedés 2013 című konferenciáján, amelyen a nemzetközi tudományos élet, a kormányzat és a sikeres magyar nagyvállalatok képviselői beszélnek arról, hogyan látják a magyar gazdaság kilátásait. További részletek >>

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint a GDP-adatok megerősítik, hogy Magyarország kikerült a technikai értelemben vett recesszióból. Bár a KSH részletes adatokat csak szeptember elején publikál, összességében az április-júniusi ipari adatok is pozitív képet festenek, így valószínűleg a termelési oldalon az ipar teljesítménye is emelkedett 2013 második negyedévében.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztásának alakulásáról a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatok nyújthatnak előzetes képet: áprilisban 3,5 százalékos, májusban pedig 2,2 százalékos bővülést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest, amely a háztartások fogyasztásának emelkedését vetíti előre - írja az NGM.

Az ipar alig nőtt

Suppan Gergely,
a TakarékBank
elemzője

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte: a várakozásoknak megfelelő növekedést a mezőgazdaság és az építőipar húzta, míg az ipari termelés alig nőtt. A szolgáltatások vegyesen teljesítettek, közülük a kiskereskedelmi forgalom és a szálláshely-szolgáltatás növekedést mutatott, az utóbbi impozáns mértékben - tette hozzá.

Az elemző szerint bár a felhasználási oldalról kevesebb információ áll rendelkezésre, a fogyasztás feltehetően enyhén nőtt, amit a kiskereskedelmi és szálláshelyszolgáltatási adatok tükröznek. Az áruk nettó exportja nem mutatott meggyőző növekedést, azonban a szolgáltatások nettó exportja a külföldiek által igénybe vett vendégéjszakák számának kimagasló növekedése miatt hozzájárulhatott a növekedéshez. A készletek változása szintén táplálhatta a növekedést - vélekedik Suppan Gergely.

Hozzáfűzte: a beruházások zsugorodása folytatódhatott, annak ellenére, hogy az építőipar statisztikái mintegy 10 százalékos növekedést mutattak a negyedév során. A második félévben a külső kereslet javulhat, amit a legfrissebb európai és német konjunktúramutatók jeleznek.

A TakarékBank elemzője szerint a javuló külső és belső keresleti kilátások élénkíthetik a beruházási szándékot, amire "rásegít" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja, és a beruházásokat az uniós források gyorsuló lehívása is élénkítheti. Az elemző mindezek hatására a növekedés gyorsulására számít, így idén a GDP-növekedés megközelítheti a 0,7 százalékot, jövőre pedig az 1,7 százalékot.

A vasút- és útépítések segítettek

Balatoni András, az ING vezető elemzője elmondta, hogy a GDP mind negyedéves, mind éves összehasonlításban kissé rosszabb lett az elemzők által vártnál. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez még csak az előzetes adat.

Arról, hogy az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a második negyedévben, a szakértő kifejtette: átmeneti, egyszeri tényezők húzzák a növekedést: a mezőgazdasági teljesítmény ciklikusan változik, míg a kis súlyú építőiparon belül elsősorban az európai uniós forrásból megvalósuló út- és vasútépítések segítik a növekedést, a lakáspiac például továbbra is nyomott.

Balatoni András szerint a növekedési folyamatok összességében törékenyek, a bruttó hazai termék 0,5-0,6 százalékkal nőhet 2013-ban.

Természetes visszapattanás

Kondrát Zsolt

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője azt közölte, hogy a mostani GDP-növekedés a tavalyi utolsó negyedév visszaesése utáni "természetes visszapattanás". Véleménye szerint a második negyedéves adatok azt mutatják, hogy a hajtóerő továbbra is gyenge a gazdaságban. Az elemző az idei év egészére mérsékelt, 0,5 százalékos növekedést vár, míg 2014-re 1,2 százalékot. Ezek az előrejelzések azon a feltételezésen alapulnak, hogy az eurózóna kilábal a recesszióból, és fenntartható növekedési pályára lép - írta a szakértő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG