2p
Felkérték a magyar bankokat, hogy az ATM-ek készpénzfelvételi határát legalább 100 ezer forintban határozzák meg.

A Magyar Bankszövetség Elnöksége felkérte a magyarországi bankokat arra, hogy minden általuk üzemeltetett, vagy érdekeltségükbe tartozó ATM készpénzfelvételi határát legalább 100 ezer forintban határozzák meg. Az ajánlást tagjaink elfogadták, mindamellett, hogy döntő részben ma is megfelelnek ennek a feltételnek. Így február 1-től minden nyilatkozott ügyfél ingyenesen hozzá tud jutni a törvény által előírt 150 ezer forinthoz a kétszeri készpénz felvétellel.

A bankkártyán is lehet limit

A készpénzfelvételi tranzakciók esetén kétféle limitet érdemes megkülönböztetni: az egyik az ATM üzemeltetői limit, ami azt határozza meg, hogy egy tranzakció során mekkora összeg vehető fel az adott ATM-ből. A másik a kibocsátói limit, amely a bankkártyához kapcsolódik. A bankok gyakran beállítanak készpénzfelvételi, illetve vásárlási korlátot a kártyákra. Ez bankonként és kártyánként is eltérő lehet, általában biztonsági okokból adnak meg átlagos értékeket a pénzintézetek. A bankkártyás kibocsátói limitek ajánlottak, de az ügyfelek saját igényeiknek megfelelően általában módosíthatják azokat.

A Magyar Bankszövetség lépése válasz Rogán Antal keddi nyilatkozatára arról, hogy rengeteg olyan berendezés van, amelyből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni, és ez "nyilvánvaló átverési kísérlet a bankok részéről". A frakcióvezető azt mondta: ha ez így marad, megnövelik az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségek számát, és szigorítják a bankokra vonatkozó szabályokat. Hozzátette még: "nem érdemes trükközni, mert Ludas Matyi módjára, ahogy ő Döbrögin, háromszor fogjuk leverni rajtuk".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
Pénzügyi szektor A jegybank az infláció ellen is bevetheti a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 12:54
A mesterséges intelligencia (MI) a pénzügyi rendszer új motorja lehet – hangsúlyozta Izer Norbert, a jegybank pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója.
Pénzügyi szektor Kéz a kézben esik a Mol, az OTP, a Telekom és a Richter is
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 11:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,93 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG