Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvénynek köszönhetően. A Fidesz frakcióvezetője szerdán az M1 Ma reggel című műsorában úgy számolt, egy átlagos devizahitelesnek, aki 2007-ben körülbelül 6,5 millió forintot vett fel svájci frankban, 323 ezer forint körüli összeg jár vissza az árfolyamréssel összefüggésben, az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében születő elmarasztaló ítélet pedig további, mintegy 835 ezer forintot jelenthet.
Rogán Antal kifejtette: az ítéleteket követően ha az elszámolási törvény úgy rendelkezik, hogy a jogtalan kamatemelések semmisek, és vissza kell térni az azokat megelőzőekre, a kamat és a tőketartozás is csökken. Ezek együttes hatása forintosítás nélkül is azt jelenti, hogy egy átlagos devizahitelesnek körülbelül 25 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetnie, "attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a jogerős döntések törvényre emelkedtek, és a bankok az elszámolási kötelezettségeiknek eleget tettek" - fogalmazott. Rogán Antal hangsúlyozta: "mindenki visszakaphatja, amit jogtalanul, tisztességtelenül vettek el tőle."
Közölte, az elszámolási törvényről és a hozzá kapcsolódó összes kérdésről a Fidesz-frakció két hét múlva esedékes tapolcai kihelyezett ülésén döntenek.
Szavai szerint az elszámolási törvény úgy rendelkezik majd, hogy az ítéletek jogerőre emelkedését követően a belátható legrövidebb időn belül a bankoknak el kell számolniuk az ügyfelek felé. A jogerőre emelkedés után az első törlesztőrészletekben ez megjelenik majd - mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy ez a januári vagy a februári törlesztőrészletet jelenti-e.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
6 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
7 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
7 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
8 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
8 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
9 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
9 órája
- Visszadobott egy kinevezést a Forsthoffer Ágnes vezette Sándor-palota
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Kifogy az üzemanyag az építőiparból: vészjósló számok láttak napvilágot
- Elképesztő fokozatra kapcsolt az út- és vasútépítés, de ez sem menti meg a magyar építőipart
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Meghagyja-e a Tisza-kormány a bölcsődei díjak állami támogatását? Itt a válasz!
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



