1p
Csaknem 58 milliárd forint új forinthitelt folyósítottak az integrált takarékok a devizahitelek kedvezményes árfolyamon való végtörlesztéséhez tavaly októbertől 2012. január végéig. A kihelyezések a legerőteljesebben januárban nőttek, volt olyan hét, amikor megközelítőleg akkora összeggel finanszírozták a devizahitelek kiváltását, mint 2011-ben összesen.

Az OTSZ-tagszervezetek januári teljesítménye több mint harmadát teszi ki az adott hónapban végtörlesztésre folyósított összes banki hitelnek. Az összes, hitelkiváltó forinthitelt nézve nagyjából az állomány negyedét adták a takarékszövetkezetek (a végtörlesztők közel 25%-a vett igénybe forinthitelt a PSZÁF adatai szerint).

A legfrissebb adatok igazolják az OTSZ korábbi előrejelzését, amely szerint 2011 végéhez közeledve egyre erőteljesebbé váló hitelezési ütem az újévben sem torpant meg, sőt ekkor tetőzött. Januárban ugyanis az integrációhoz tartozó hitelintézetek - amelyek között három részvénytársasági formában működő bank is van - mintegy 6300 devizaadós végtörlesztéséhez adtak forinthitelt, összesen csaknem 36 milliárd forint összegben. Ez a teljesítmény a végtörlesztéshez januárban folyósított összesen mintegy 118 milliárd forint összegű banki hitel több mint harmadát teszi ki. A kihelyezések átlagos összege 5,1 millió forint volt és a végtörlesztés kezdete óta közel 10 ezer új ügyfelet szereztek az OTSZ tagszervezetei.

Megfeszített ütemű hitelezésre utal, hogy a január harmadik hetére 40 milliárd közelébe emelkedő összes kihelyezés egy hét alatt csaknem további 20 milliárd forinttal növekedett és a mostani visszajelzések szerint februárban sem állt le a hitelezés.

Várakozásainknak megfelelően veszik ki részüket a takarékok a végtörlesztés révén keletkezett üzleti lehetőségből, köszönhetően a megfelelő felkészülésnek, a jó forrásellátottságnak és a hitelbírálattal foglalkozó munkatársak áldozatos munkájának – értékelte az eredményeket Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője.

A hitelkiváltáshoz kapcsolódó kérelmek befogadása a takarékszövetkezeteknél is befejeződött január 15-20 között. Így lehetett biztosítani ugyanis, hogy a devizahitelek kiváltásához kellő fedezet igazolására kitűzött január végi határidőre befejeződjön a hitelbírálat, ezen belül az adós jogszabályoknak megfelelő hitelképességének ellenőrzése. A megítélt hitelek folyósítása viszont még tart, így a végső mérleg szerint a takarékszövetkezeti integrációban a devizahitelek kiváltásához nyújtott új forintalapú jelzáloghitelek összege meghaladja majd a 60 milliárd forintot.

A végtörlesztés következtében elszenvedett veszteség ugyanakkor a takarékszövetkezeti integrációban a tavaly módosított prognózisnak megfelelően alakul, azaz nem haladja meg a 2 milliárd forintot. Annak ellenére sem, hogy az újév a takarékok saját ügyfélkörében is a végtörlesztés felpörgésével járt, aminek eredményeképpen 2011 októberétől 2012. január végéig 1421 deviza alapú kölcsönt fizettek vissza kedvezményes árfolyamon, 6,2 milliárd forint összegben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG