5p
Kezdődik az elszámolás a devizahiteles ügyfelekkel. Ennek első lépése, hogy a bankoknak április végéig ki kell küldeniük a tájékoztató leveleket az érintett ügyfeleknek. Az adósok a módosított hitelszerződést is ebben a levélben kapják meg. Várhatóan sokan lesznek, akik várakozásai nem teljesülnek majd az elszámolás kézhezvételével, mit tehetnek ők?
Istvanovics Éva

Fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek az elszámolás menetével – mondta Istvanovics Éva, bank és tőkepiaci szakjogász ügyvéd a Privátbankárnak. Először ugyanis az adósnak van teendője: ha változott a lakcíme, azt be kell jelentenie a banknál és bizonyos esetekben magának kell kérnie az elszámolást. Mindenkinek érdemes tehát ellenőrizni, hogy a szerződésen szereplő cím megfelel-e a valóságnak. Nem árt emellett a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekkel tisztában lenni.

Mi a menetrend?

Úgy gondolom, hogy sok panaszra lehet számítani – mondta az ügyvéd. Annak ellenére, hogy az elszámolásra és az erről szóló értesítésről nagyon precíz előírások szerint zajlik, de így is sok panasz, kifogás. A bankoknak erre is fel kell készülniük, hiába törekednek minél körültekintőbb tájékoztatására.

Ha az ügyfél a kézhez kapott elszámolást vitatja, a kézbesítéstől számított 30 napon belül kell ezt jeleznie (akadályoztatás esetén is legfeljebb 90 nap). Ezek azért is fontos dátumok, mert jogvesztő a hatályuk. Amennyiben nem tesz panaszt az ügyfél a banknál az elszámolás miatt, úgy kell tekinteni, hogy az elszámolást elfogadta, azt később már nem kifogásolhatja.

Ha panaszt nyújt be az ügyfél, a további jogorvoslati eljárás lehetősége csak a panasz bank általi elutasítása után nyílik meg. Csak az elutasítás esetén van lehetőség a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulni és csak ennek kedvezőtlen határozata ellen lehet a bírósághoz fordulni. Fontos tehát, hogy az adós értesüljön az elszámolás megtörténtéről.

Ha nem érkezik meg a levél

Ha nem kapta meg a személyre szóló értesítést figyelni kell a bank honlapját, vagy be kell menni a bankfiókba, mert az elszámolás lezárását követően, ha a pénzügyi intézmény valamennyi érintett fogyasztó részére elküldte az elszámolást ennek tényét a bankfiókban hirdetményi úton és internetes honlapján is közzéteszi. A panaszt még ez után is be lehet nyújtani.

A panaszt kizárólag írásban lehet előterjeszteni. Elfogadó vagy elutasító választ 60 napon belül várhatunk. Innen beszűkülnek a lehetőségek, mert a jogvita továbbvitelének lehetőségét korlátozza a törvény.

Mi jöhet ezután?

A panasz elutasítása miatt 30 napon belül lehet a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordulni (akadályoztatás esetén maximum 6 hónapon belül). Fontos korlátozás azonban, hogy csak akkor lehet a testület elé vinni az ügyet, ha az elszámolás helytelen adatot, számítási hibát tartalmaz, vagy ha a panaszt a bank arra hivatkozva utasította el, hogy késve nyújtották be vagy akkor, ha a bank nem teljesítette az elszámolási kötelezettségét – mondta az ügyvéd.

A kérelemben az adósnak be kell mutatni a helytelen adatot, a számítási hibát és fel kell tárnia annak okát is, meg kell tudni indokolni, miért nem volt elkésett a panasz és milyen alapon állt fenn a hitelintézet elszámolási kötelezettsége továbbá mellékelni kell az okirati bizonyítékokat. Ehhez segítséget nyújt, hogy a bank az ügyfél kérésére 5 napon belül köteles megadni az elszámolás részletes levezetését. Mindez az adóstól komoly felkészülést igényel.

Mit csinál a Pénzügyi Békéltető Testület?

A Pénzügyi Békéltető Testület az eljárásának lefolytatása után vagy egyezséget hoz létre vagy  az elszámolással és a forintosítással összefüggő esetekben kötelező határozatot hoz. Általában a békéltető testületek, mint a vitarendezés alternatív, a bíróságon kívüli fórumai az általános szabályok szerint csak ajánlást fogalmaznak meg, amit aztán a felek vagy megfogadnak és végrehajtanak, vagy nem. Kötelezést csak alávetés esetén tartalmaz a határozat. Jelen esetben nincs kibúvó a határozat alól, a benne foglaltakat akkor is végre kell hajtani, ha nem tett alávetési nyilatkozatot a bank.

A Pénzügyi Békéltető Testület döntése ellen polgári nemperes eljárásban van lehetőség további jogorvoslatot kérni. A törvény tehát a közvetlen bírósági igényérvényesítés lehetőségét ily módon kizárja, a forintosítás és az elszámolás lebonyolítása miatt a bírósághoz fordulni csak a banki panaszkezelési eljárás és a PBT kötelező igénybe vétele esetén van lehetőség. Természetesen más jogvitás esetben nyitva áll a rendes bírói út – mondta Istvanovics Éva. Emellett nyitva áll még az MNB rendes panaszügyi eljárása is – tette hozzá.

A forint alapú és a deviza szerződések elszámolásáról a tájékoztatást 2015. augusztus 1 és szeptember 30 között kell kézhez kapni az érintett fogyasztóknak. A még folyó peres eljárásokkal érintett szerződések esetében az elszámolás időpontjai a peres eljárások befejeződéséhez igazodnak, más a szabály a végtörlesztett hitelekre, az árfolyamgáttal érintett szerződésekre és még a törvény szerint nevesített további esetekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:45
Az Erste Csoport sikeresen lezárta az Erste Bank Polska konszolidációját, valamint rekordidő alatt végrehajtotta lengyelországi márkaváltását – derül ki a pénzintézet 2026 első negyedéves jelentéséből. A lépés jelentősen növelte a csoport mérlegfőösszegét és tovább erősítette közép-európai piaci pozícióját.
Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG