1p
Fedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át hat takarékszövetkezethez.

Kerényi János a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: kiderült, hogy a végelszámolás megkezdése előtt egy évvel hat takarékszövetkezet – Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Mecsekvidéke Takarékszövetkezet, Örkényi Takarékszövetkezet, Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Tisza Takarékszövetkezet - elnök-igazgatója tagja volt a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsának.

A TAKIVA intézményvédelmi alaphoz tartozó takarékszövetkezetekhez a végelszámolás folyamán mintegy 4 milliárd forint értékű jó hitel került át engedményezési megállapodással – tette hozzá.

Az állam is besegített - így belenézhetett a papírokba

Az állam a 2012. június 1-jén megkezdődött végelszámolás után a rendkívüli helyzetre reagálva megsegítette az önkormányzatokat, 267 millió forint összegű betétet engedményezéssel átvett az önkormányzatoktól, és ezzel belépett a hitelezői körbe - emlékeztetett Kerényi János.

Azzal, hogy az állam bejelentette hitelezői igény jogosultságát, új helyzet állt elő, mert betekintést nyerhetett a végelszámolás megkezdése előtti időszak történéseibe – mondta a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy így már kikérhette a megkötött szerződéseket, megállapodásokat, valamint a végelszámolás folyamán a végelszámoló által kötött megállapodásokat is.

Hiányzik Soltvadkertről az a 4 milliárd

Bírságot már kaptak a vezetőkA bedőlt takarékszövet több volt vezetőjére is milliós bírságot szabott ki a PSZÁF: a volt ügyvezető, a pénzügyi ügyvezető, az fb-elnök és az igazgatóság elnöke is mélyen a zsebébe nyúlhatott. Részletek >>

Kerényi János idézte a hitelintézeti törvényt, mely kizárja az úgynevezett belső ügyletet, melynek értelmében aki a soltvadkerti takarékszövetkezet igazgatótanácsában végelszámolás előtt benne volt, az semmiféle pénzügyi műveletet nem hajthatott volna végre, ami esetleges hasznot, vagy előnyt jelent számára.

A feljelentést az indokolja, hogy a soltvadkerti takarékszövetkezettől elvont 4 milliárd forinttal csökkent a felszámolói vagyon, így a betétesek vagy részjegyesek, közöttük jelen esetben az állam, ennyivel kevesebb pénzhez juthat hozzá, miközben az adott takarékszövetkezetek másoknál előnyösebb helyzetbe kerültek - fogalmazott a kormánymegbízott.

17 milliárdra keresztet vethetünk?

Kerényi János adatai szerint a Soltvadkerti Takarékszövetkezetnél 39 milliárd forint betétállomány volt elhelyezve, 37 milliárd forintos hitelállomány és 2,5 milliárd forintos tulajdonosi részjegy mellett. A nem végleges adatok szerint 17 milliárd forint szinte behajthatatlan, rossz hitelkihelyezés történt.

Kerényi János szólt arról, hogy a 100 milliárd forinttal rendelkező Országos Betétbiztosítási Alap eddig mintegy 32 milliárd forintot fizetett ki a Soltvadkerti Takarékszövetkezet százezer euró alatti betéteseinek.

Ezért is kellett átalakítani a takarékszövetkezeti rendszert?A történtek is indokolták a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény elfogadását, az állam számára kiemelten fontos takarékszövetkezetek biztonságos működése, valamint a betétesek biztonsága érdekében – fogalmazott Kerényi János.

Ahogy a Privátbankár korábban megírta, a kormány új és egységes takarékszövetkezeti integrációs rendszert hoz létre. Ezek szerint az összes takarékszövetkezeti integráció és takarékszövetkezet ezek után egy ernyőszervezet, a Takarékbank alá tartozik majd.

Áder János köztársasági elnök viszont megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a törvényt. Az államfő több ponton sem ért egyet a törvénnyel. A jogszabályt többen is kritizálták, köztük Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2012. június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el a végelszámolást. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette a tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG