1p
A bedőlt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek 98,4 százalékát kártalanította az Országos Betétbiztosításai Alap (OBA). A kártalanított betétesek 10 munkanapon belül hozzájutottak megtakarításaikhoz.

Az Országos Betétbiztosítási Alap tájékoztatása szerint a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15 332 betétesének túlnyomó többsége számára a 33 milliárd forintot meghaladó kártalanítás kevesebb, mint feleannyi ideig tartott, mint amit a jogszabály előír. Az egyértelmű jogosultsággal rendelkező ügyfelek - szám szerint 14 022-en - 7 munkanap alatt megkapták a legfeljebb 100 ezer eurós kártalanítást.

Az OBA korábbi tájékoztatása szerint 101 esetben a kártalanítási értékhatárt, azaz a 28 962 000 forintot is meghaladja a betétek összege. A legnagyobb OBA kártalanítási összeghatár feletti egyéni betétösszeg magánszemély esetén 149 millió forint, egy vállalkozásnál pedig 870 millió forint. Részletek>>

A kártalanított ügyfelek száma 2012. július 3-ig 15 090 főre növekedett, amely a betétbiztosítási kártalanításban részesülő betétesek 98,4 százalékát jelenti. A még hátralévő pl. gyámhatósági, hagyatéki ügyekben a jogerős lezárások függvényében fizethető ki a betét. A törvény szerinti 20 munkanapos kártalanítási határidő 2012. július 17-én jár le, ami az egyértelmű jogosultsággal rendelkező betétesekre vonatkozik. Ezt követően – utógondozás keretében – a takarékbetétek esetében korlátlan ideig, az egyéb betétek vonatkozásában 5 évig élhetnek követelésükkel a betétesek az OBA felé.

Az OBA a Magyar Állammal kötendő megállapodása alapján hamarosan megkezdheti az 1993 júliusa előtt elhelyezett - mintegy 16 millió Ft összegű - állami garanciás betétek kifizetését is.

Az OBA felhívta rá a figyelmet, hogy a minden korábbinál gyorsabban lebonyolított kártalanítás informatikai alapját az OBA által 2009-ben kezdeményezett, a bankok által kimutatandó KBB (konszolidált biztosított betét) adat tette lehetővé. A KBB előállítás képességét a PSZÁF folyamatosan ellenőrzi a hitelintézeteknél. Az ügyfelek számára a bankfiókokban is kikérhető adat azt mutatja meg, hogy egy betétesnek aktuálisan mekkora kártalanítást fizetne adott időpontban az OBA.

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte el végelszámolását. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait, és nem teszi lehetővé a biztonságos működést.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG