1p
A hitelintézeti törvényt megsértve új díj bevezetésével terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire a KDB Bank Zrt - közölte a PSZÁF.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) idén januárban rendkívüli adatszolgáltatás keretében kért információkat a hazai pénzforgalmi szolgáltatóktól arra vonatkozóan: a tranzakciós illetékről szóló jogszabály tavaly július végi kihirdetésétől fogva módosítottak-e szolgáltatási díjaikon, vezettek-e be új díjat, változtattak-e díjszámítási módszerükön, s mindezt mely megalapozó dokumentumok alapján végezték. Az első adatszolgáltatási válaszok alapján a PSZÁF márciusban fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított több pénzforgalmi szolgáltatónál.

Új díjat vezettek be

A PSZÁF korábban azt közölte: 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította  ügyfeleire a tranzakciós illetéket.

A KDB Bank Zrt-nél végzett vizsgálat megállapította: a bank 2013. január 1-jétől „Illetékköteles fizetési művelet felára” elnevezéssel új díj alkalmazását kezdte meg a már korábban megkötött számlaszerződései esetében, a hitelintézet által elismerten a tranzakciós illeték áthárításának okából. A hitelintézeti törvény rendelkezése szerint azonban új díjfajta bevezetésével a szerződés egyoldalúan nem módosítható.

A törvénynek ezt a lépést tiltó passzusa olyan ügyfélvédelmi rendelkezés, amelynek célja, hogy az ügyfelek a szerződéskötéskor előre megismerhessék, hogy a pénzügyi szervezet a szerződés tartama alatt pontosan milyen díjakat alkalmazhat a szolgáltatás nyújtása során.

Vissza kell fizetni a pénzt az ügyfeleknek

Hogy lehet szabályosan áthárítani?

A hitelintézetek akkor módosíthatják kedvezőtlenül a számlaszerződések feltételeit, ha a díj vagy a költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, és nem vezetnek be új díjat. Ha nulla forintos a számla, akkor az díjnak számít? Lehet emelni vagy sem? Mi történik ha a bank nem terhelheti át a költséget, és így nem tartja fent tovább a szolgáltatást? Részletek >>

A történtek miatt a PSZÁF a jogsértő magatartás további folytatásának azonnali megtiltása mellett 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a KDB Bank Zrt.-re. A PSZÁF egyúttal kötelezte a hitelintézetet: legkésőbb 2013. július 31-ig fizesse vissza ügyfeleinek a tőlük „Illetékköteles fizetési művelet felára” jogcímen a határozat kézhezvételéig jogszabály sértő módon beszedett díjak összegét. A hitelintézet a vizsgálat adatai szerint havonta közel 20 millió forint összegű díjat szedett be jogszerűtlenül, így az intézménynek a 2013. január-május hónapokat érintően mintegy 80 millió forintnyi összeget kell visszatérítenie ügyfeleinek.

A PSZÁF több pénzforgalmi szolgáltató esetében még vizsgálja azok tranzakciós illeték bevezetésével kapcsolatos lépéseit. Az eljárások eredményét a hatóság – az eddigi gyakorlatának megfelelően – nyilvános határozataiban teszi közzé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG