Az Erste kiemeli: kölcsönszerződései mindig megfeleltek a hatályos jogszabályoknak és a bank a szerződéses feltételeknek megfelelően, jogszerűen járt el. Az egyoldalú szerződésmódosításról szóló szabályokat az Erste Bank Hungary Zrt. maradéktalanul teljesítette, mindenkor körültekintően és jogszerűen módosította a kamatokat.
Az Erste ennek megfelelően élni fog a magyar törvények által biztosított jogi lehetőségekkel - olvasható a bank válaszában.
Több bank is perel
A napokban több bank is bejelentette, minden létező jogérvényesítési lehetőséget megvizsgál annak érdekében, hogy bizonyítani tudja: a fogyasztói kölcsönszerződéssel kapcsolatos eljárása mindvégig tisztességes, a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelő volt.
A CIB Bank Zrt. 20 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött a fogyasztói devizakölcsönökkel kapcsolatos árfolyamrés korrigálására, és bíróság előtt is bizonyítani szeretné, hogy szerződésmódosításai tisztességesek voltak - közölte a bank hétfőn.
Az MKB Bank Zrt. szintén hétfőn jelentette be, hogy az árfolyamrés alkalmazásának semmissége miatt 2014 első félévére 5,1 milliárd forint céltartalékot képzett az ügyfelekkel történő elszámolás fedezetére.
Az FHB július elején közölte: az előzetes becslések alapján az árfolyamrés alkalmazásának semmissége következtében az FHB-csoportnak várhatóan mintegy 4,5 milliárd forint visszatérítési kötelezettsége keletkezik, amelyre a csoport a második negyedévben céltartalékot képzett.
Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank Zrt.-nek várhatóan mintegy 8,1 milliárd forintot kell visszatérítenie az ügyfeleknek, aminek az adózás előtti eredményre gyakorolt negatív hatása mintegy 6,7 milliárd forintot, az egyoldalú szerződésmódosítások miatti összeg pedig 68,6 milliárd forintot tehet ki, de ebben a kérdésben a bank élni kíván perindítási jogával - tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Az OTP Csoport egészének az árfolyamréssel kapcsolatos visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forint. Figyelembe véve a 2013. év során erre a célra képzett kockázati költséget, az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el, amit 2014 második negyedévében számolnak el. Ez az összeg mintegy 20 milliárd forinttal magasabb a korábbi várakozásoknál. Az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétellel kapcsolatos perek a bank szerint a devizaalapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintot, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további 20-30 milliárd forintot érinthetnek. A törvény elfogadott változata 40 milliárd forinttal növelte a várt összeget, ugyancsak az elévülési szabály miatt - tudatta a bank július elején.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
4 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
4 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
5 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
6 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
6 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
7 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
7 órája
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Az EU legkeresettebb drogkereskedői között volt a magyar pár, Tenerifén fogták el őket
- Kármán András: Hiába a júliusi adatok, a munka java még előttünk áll
- Visszadobott egy kinevezést a Forsthoffer Ágnes vezette Sándor-palota
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



