2p
Az MNB ma publikált határozatában összesen 76 millió forint bírsággal sújtotta az Uniqa Biztosító Zrt.-t.

 

 

A büntetés indoka a biztosító nyilvántartási, ellenőrzési és állománykezelési rendszereinek nem megfelelő működése, az ebből eredő számos jogszabálysértő gyakorlat, illetve az ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési hiányosságok.

A Magyar Nemzeti Bank átfogó vizsgálat keretében tekintette át az Uniqa tevékenységét a 2012. február 17. és 2014. december 5. közötti időszakra vonatkozóan.

Több nagyobb gond is volt

Az MNB több jogsértő gyakorlatot azonosított. A jegybank megállapította, hogy a biztosító nyilvántartási-ellenőrzési, azaz állománykezelési rendszere több területen nem megfelelő hatékonysággal működött, ami több problémakörre kiterjedő, jelentős számú egyedi jogsértést eredményező gyakorlat forrása lett. A jegybank kötelezése nyomán az Uniqa-nak úgy kell átalakítania e rendszereket, hogy azok a létrejött biztosítási szerződéseket a szerződési feltételekkel következetesen összhangban kezeljék, a kgfb esetén az ajánlatokat megfelelő időben feldolgozzák, kötvényesítsék, ezáltal a biztosító ne mulassza el vagy teljesítse késedelmesen számos adatbeszerzési, értesítési, tájékoztatási kötelezettségét.

Az MNB több intézkedést hozott az Uniqa-val szemben az ügyfeleket hátrányosan érintő, a biztosítási szerződések tartalmi elemeire vonatkozó hiányosságok miatt is. A jegybank a biztosító gépjármű-kárrendezési gyakorlatának egyes eljárási lépéseit is jogsértőnek minősítette, ügyfélérdek sérelmének lehetőségét tárta fel, ezért kötelezte a biztosítót gyakorlata korrekciójára.

Mivel az Uniqa sok tekintetben, számos alkalommal – így a kgfb-nél a termékre vonatkozó ügyfél-tájékoztatások szinte teljes körénél, az életbiztosításoknál a szerződéskötést megelőző tájékoztatásoknál, az igényfelmérésnél, illetve a biztosítás hatálya alatt és megszűnése után teljesítendő információk esetében – megsértette a fogyasztóknak a termékről és szolgáltatásról való megfelelő tájékozódáshoz való jogát, a jegybank több kötelezést hozott e jogsértő gyakorlatok megszüntetésére is.

Ezt így nem lehet tovább

A jogsértések miatt az MNB 60 millió forint és 16 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a biztosítóra, s 2015. szeptember 30-i, illetve október 30-i határidővel kötelezte a jogsértések megszüntetésére hozott intézkedésekről való beszámolásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG