3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Dübörögnek a tőzsdék, rekordot rekordra halmoznak, legalább 26 éves csúcson Japán, új szintet lépett a Dow Jones, pár fillérre van csúcsától az OTP. Az európai tőzsdék nem értek el új rekordot, viszont akkorát emelkedtek, mint egy ház. A forint erősödött az euróhoz képest, az euró a dollárhoz és más devizákhoz képest. Három éves csúcson az olaj.

Csúcsot csúcsra halmoznak a részvénypiacok külföldön, de itthon sem rossz a helyzet. Az OTP eddigi éves, és egyben történelmi csúcsa például 10 980 forint, ma záróára és napi maximuma 10 960 forint lett. Ez 1,1 százalékos emelkedés.

A BUX index 0,6 százalékkal ment fel, a Mol fél százalékkal 3062-re drágult. A Richter fél százalékkal csökkent, 6670-re. A Telekom 1,4 százalékkal ment fel. Több közepes cég is szépen, két százalék körüli mértékben emelkedett, mint a CIG Pannónia, a Rába vagy a Nyomda.

Az USA-ban jó foglalkoztatási adat érkezett, a Dow Jones ipari átlag pedig történetében először átlépte a 25 ezer pontos határt. Egyben ez volt a legrövidebb idő, amíg az index az egyik ezer pontos határról a másikra ért, bár ez valójában logikus, hiszen százalékban egyre kevesebbet kell ehhez megugrani.

FAANG-ék száguldanak

A Facebook, Netflix, az Amazon, az Alphabet egyaránt új éves csúcsára érkezett, a Nasdaq Composite index 0,2 százalékos pluszban van. Ez az index két napja lépte át a 7000 pontos határt. A Dow este hat körül 0,6, az S&P 500 0,5 százalékos emelkedésben van.

Európában még inkább dühöng a bika, az EuroStoxx 50 index 1,7, a német, francia indexek nagyjából 1,5 százalékkal mentek fel. Pedig az euró ismét erősödött a dollárhoz és más devizákhoz képest. Az olasz index majdnem három százalékkal lőtt ki. Az európai indexek többnyire november elején voltak eddigi csúcsukon.

Tartja magát a Tesla

A forint kissé tovább erősödött, este már csak 308,20 volt egy euró ára. Ma csak kissé emelkedett tovább, de így is három éves csúcs közelében jár az olaj ára. Az arany már 1320 dollár, történelmi csúcs közelében mozog a palládium.

Ahhoz képest, hogy szinte egybehangzóan azt írja a sajtó, a Tesla Model 3-eladásai elmaradtak a várakozásoktól, a részvény alig esik, nulla közelében van. A nap elején ugyan lezuhant 307,50-re, de hamar visszapattant 317 közelébe.

Nyomulnak a bitcoin-riválisok

A Nikkei 225 japán index 26 éves csúcsra érkezett, bár ez nem tartalmazza a kifizetett osztalékokat. Az osztalékot is tartalmazó Nikkei 225 Total Return index 36 567 pont, a Nikkei 225 egykor 38 ezer is volt (ma még mindig csak 23 ezer körül áll). Az osztalékos index alapján mindenesetre az évtizedekig halódó japán részvénypiac is nagyon közel járhat mindenkori, 1989-es csúcsához.

A bitcoin ma kissé süllyedt, 14 700 az ára, dübörög viszont a Ripple (plusz 21 százalék, 3,1 dollár) és az ether (13 százalékos emelkedéssel erősen közelít az ezer dollárhoz). (A kriptodevizák szárnyalásáról ma itt írtunk bővebben.)

Olcsó a Telekom?

Leárazták a Telekomot – írta a KBC Equitas weboldala kedden délután. „Újrabeszállót fogalmazunk meg a Magyar Telekom részvényre, miután fontos szintekig csúszott vissza a papír, és hosszú távon optimisták vagyunk” – folytatják. Szerintük hamarosan elindulhat egy osztalékrali, ami a mostani hozamkörnyezet alapján „abszolút indokolhatónak tűnik”. A célárat 535 forintnál, a stop-losst 450 forintnál határozzák meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30870 30590 31000 +0,16% 0 0 11 440 132 710 HUF 2025-10-22 17:09:59
MOL 2756 2720 2768 +0,66% 0 0 988 350 814 HUF 2025-10-22 17:10:00
MTELEKOM 1796 1758 1796 +2,05% 0 0 387 382 198 HUF 2025-10-22 17:12:23
RICHTER 10430 10320 10490 +1,16% 0 0 1 756 352 860 HUF 2025-10-22 17:05:30
OPUS 558 542 558 +2,39% 0 0 149 284 745 HUF 2025-10-22 17:08:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, hogy táncolnak a bikák a parketten
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 09:40
Indexemelkedéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú hétvégére ment a forint, így alakul az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 08:08
Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A forint is siratja a budapesti békecsúcs elmaradását
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 12:56
Minden fő devizával szemben gyengülünk.
Részvény / Deviza / Áru Nem került ünnepi hangulatba a forint október 23-án
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 09:50
Gyengült ma reggel a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Nem kell sírni a forint miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 18:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Valami olyan történt szerdán Budapesten, amit Európában nem tudtak követni
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 17:59
Felülteljesített a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekommal nem lehet tartani a lépést?
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,33 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy mentés a BUX-tól: formába hozta magát ebédre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:45
Fél 12-kor 0,6 százalékos pluszban járt az index, ami jelentős javulás a nyitás perceihez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem a forintról vett példát ma a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:25
Minimálisan csökkent a BUX index ma nyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kellett kávé ma reggel a forintnak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:00
Erősödött ma reggel a forint a fő devizákkal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG