1p
A BÉT honlapján tette közzé a cég, hogy az E-Star közgyűlés 50 millió forintos alaptőke-emelésre adott felhatalmazást az igazgatóságnak.

A felhatalmazás öt évre szól, és a tőkeemelés legfeljebb 5 millió darab új részvény nyilvános vagy zártkörű forgalomba hozatalával valósulhat meg. A közgyűlés előtt szerepelt 500 millió forintos alaptőke-emelésre szóló felhatalmazás is. Ezt azonban a megjelent részvényesek többségének nem szavazatával elutasították, azzal, hogy a javaslatot az igazgatóságnak meg kell tárgyalnia a kötvénytulajdonosokkal, mielőtt végső döntéshozatalra a közgyűlés elé terjeszti. Az 50 millió forintos alaptőke-emelési javaslattal szemben korábban a társaság intézményi befektető hitelezői fogalmaztak meg 500 millió forintos alaptőke-emelési igényt a kötvénytulajdonosokkal folytatott előzetes egyeztetés során.

A közgyűlés elfogadta az E-Star 2011. évi egyedi és konszolidált beszámolóját, valamint a csődeljáráshoz kapcsolódóan a 2012. november végi fordulónappal készített közbenső mérleget. A közbenső mérleg 21,1 milliárd forintos főösszeg és 910,7 millió forint árbevétel mellett 1,78 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget mutat.

Az E-Star december elején jelentette be, hogy csődvédelmet kért, mert nem tudott határidőre eleget tenni a kötvénykibocsátásból származó fizetési kötelezettségeinek. A Fővárosi Törvényszék december 13-án rendelte el a csődeljárást. A társaság február 4-ére csődegyezségi tárgyalást hívott össze.

A számos magyarországi, valamint romániai önkormányzat számára hőszolgáltatást végző E-Star részvényei a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában forognak. A papírok csütörtök délután 192 forintot értek, árfolyamuk 6 forinttal, 3 százalékkal csökkent az előző napi záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 5040, a legalacsonyabb 160 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46110 45750 46280 +0,35% 46110 46120 4 922 969 270 HUF 2026-07-01 16:15:12
MOL 3720 3708 3778 +0,54% 3720 3724 999 280 092 HUF 2026-07-01 16:14:48
MTELEKOM 2634 2624 2666 -0,60% 2634 2642 622 256 970 HUF 2026-07-01 16:14:56
RICHTER 12100 12070 12230 +0,41% 12080 12100 347 742 480 HUF 2026-07-01 16:15:37
OPUS 360 355 367 +0,42% 360 361 23 989 455 HUF 2026-07-01 16:13:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG