4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Amerika eseménydús a gyorsjelentési szezon miatt, és most amúgy is ott húz a bika, különösen a Nasdaqon. A fő húzóerő most az Amazon.com volt. Európa lagymatagabb, mondhatni pihenőt tart. Zuhan az arany és a forint. A pesti börze remekel, itthon a Richter lett a főszereplő, akár még csúcsra is mehet.

Amerika pénteken újabb csúcsokra emelkedett, és ami a lényeges: a Nasdaq egyre stabilabban távolodik az 5000 ponttól, már majdnem 100 ponttal van felette. Még 150 pont, és elhagyja a 15 évvel ezelőtti napközben csúcsát is, akkor teljessé válik a kitörés. Addig persze még lehet korrekció benne, de a folyamat biztatóan halad.

Az Amazon.com azon kevés netes óriások egyike, amelyek már a 15 évvel ezelőtti őrületben is részt vettek, de aztán sikeresen működtek tovább. Az utóbbi években gondokkal küzdött a cég: hatalmas árbevételéből nem tudott érdemi profitot kitermelni. Most azonban úgy tűnik, megtalálta a megoldást. Az e-kereskedelemre kiépített hatalmas kapacitását elkezdte felhő alapú szolgáltatásokra is használni, így viszonylag olcsón, nagyobb beruházások nélkül állhat az ügyfelek rendelkezésére. A kereslet pedig nő ezek a termékek iránt: sok cég nem bajlódik saját szerverpark kiépítésével és fenntartásával, rábízzák ezt a felhőben üzemelő profikra.

Amazon.com, 5 hónap. Idén 2 nagy rés felfelé

Most az első negyedévben kiderült, hogy az Amazonnak az erre létrehozott cége, az Amazon Web Services (AWB) szép profitot érte el. Az árbevétel 49 százalékkal nőtt egy év alatt. A cég végre nyereséget tud kihozni hatalmas kapacitásaiból. Jól fut a szekér, és a befektetők ezt várták régóta. Meg is tépték a részvényt: mindjárt óriási réssel nyitott, még beszállni sem lehetett a hírre. Az előző napi 390 dolláros zárás után mindjárt 439-en nyitott ki és 445-ön zárt, ami 14 százalékos szárnyalás. Ráadásul egy hasonló rés már januárban is volt: azzal együtt a részvény közel 50 százalékot nyert év eleje óta.

Vége a 3D-álomnak

Nem volt ilyen vidám a 3D kereskedése. A cégtől tavaly csodákat vártak: mindenki a 3 dimenziós nyomtatásban látta a jövőt akár háztartási szinten is, pedig alapvetően csak műanyag (plasztik) jellegű termékeket lehet így előállítani, amiket fillérekért megkapunk a boltban is, és nem kell nagy hőt termelő készülékkel küzdenünk otthon. Az a fantázia világa, hogy majd grillcsirkét meg laptopot nyomtatunk magunknak. A kiábrándulás most meg is jött: gyatra negyedéves eredményről számolt be a cég. Az árfolyam le is esett 10 százalékkal 27 dollár közelébe. A többi 3 dimenziós nyomtatógyártó is esett, az egész iparágat adni kezdték a befektetők.

Az olaj közben továbbra is erős: a Brent 65,4 dollárig emelkedett, lassan célkeresztbe kerül a 70 dolláros ár. A WTI 57,3 dollár, mintha inkább csak kullogna a Brent után. Nagyot esett az arany: 1180 dollár alá került. A nemesfém most már hosszabb ideje egy sávban tartózkodik 1150 és 1300 dollár között, de ezen belül is inkább az 1200 környékén van ár.

Arany, 3 hónap

A Budapesti Értéktőzsde igen masszív: a BUX 22400 pontig emelkedett. A fő komponensek felváltva húzzák: most a Richteren volt a sor, 4 százalékkal 4600 forintig szárnyalt. Ez már igen jelentős szint: ezzel a nagypapírok közül az egyik elérhető távolságba került attól, hogy új csúcsra menjen, amire 8 éve nem volt példa a börzén. Kevéssel 5000 forint fölött volt a korábbi csúcs, már csak 10 százalék kellene hozzá.

A Richtert a Mol követte 2 százalékos emelkedéssel, így újra megközelítette a nemrég már elért 15 ezer forintos árat. Az OTP ezúttal fél százalékot tett hozzá a BUX eredményhez. Elengedte magát viszont a forint, az euró 303,50 forintig ugrott, ami már kissé több mint a szokásos korrekció. 302-nél volt egy komoly támasz, az nem tartotta meg a nemzeti valutát. Lehet, hogy az eddigi erősödő trendből egy időre sávkereskedésbe váltunk.

Ázsiában a mai kereskedés a legtöbb piacon ugyancsak lanyha, de Kínát továbbra is imádják. Alig van nap, hogy ne emelkedne: Sanghaj 2, Hong Kong 1,5 százalék pluszban van. A kínai piacikon klasszikus lufit fújnak, olyat, mint 15 évvel ezelőtt a Nasdaqon. 20-25 év heves gazdasági növekedés és a piacok liberalizációja után érthető, hogy sokan elhiszik: a kínai fák az égig nőnek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 10:21
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik, illetve az is kiderült, hogy 3,3 százalékra ugrott az amerikai infláció az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt. A magyar tőzsde ma felülteljesítő volt, alaposan megmozgatták a magyar részvényeket a vasárnapi választások előtt.
Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG