5p
Úgy tűnik, a befektetőkre jobban hatottak a nemzetközi tőzsdékről érkező pozitív hírek, mint a SOTE-n tanuló két iráni diák megbetegedésének ténye. A forint az euróval szemben a tegnapinál csak hajszállal gyengébben, a 336-os szint környékén kezdte a napot, a Budapesti Értéktőzsde pedig több mint fél százalékos pluszban nyitott, a blue chipek (OTP, Mol, Magyar Telekom, Richter) mind erősödtek.

A keddi-szerdai pozitív hírdömping – az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed váratlan, 50 bázispontos kamatcsökkentése; a kongresszus 7,8 milliárd dolláros járványügyi csomagja és a piacbarátnak tartott Joe Biden demokrata elnökjelölt szuperkeddi előretörése – rég nem látott ralit váltott ki a tengerentúlon: a tőzsdeindexek 4-4,5 százalékos pluszokban zártak, a legjobban a Dow Jones (4,53 százalék) emelkedett. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy inkább a defenzív szektorok – mint az alapvető fogyasztási cikkeké és a közműveké – voltak felülteljesítők. Ma viszont már ismét lejtmenetbe válthatnak az amerikai piacok, legalábbis a határidős árfolyamok szerint mínuszosok lehetnek a délután fél 4-kor esedékes nyitások. A Dow Jones például akár 1 százalékkal alacsonyabban is kezdheti a napot, amit elemzők egyelőre a tegnapi nagy emelkedés természetesnek tekinthető korrekciójának vélnek.

Az ázsiai és az európai tőzsdék mai mozgását pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdai bejelentése befolyásolja pozitívan, miszerint az IMF 50 milliárd dolláros támogatást ad a koronavírus és a járvány gazdasági hatásainak megfékezésére.  A reggel kinyitott sanghaji és a hongkongi börzék 2 százalék körüli, míg a japán 1 százalék feletti pluszt ért el. (A kínai emelkedésbe az is belejátszhatott, hogy Peking bejelentette, 16 milliárd dollárt különített el további egészségügyi védekezésre). Az európai részvénypiacok közül a frankfurti és a párizsi vágott pozitívan a mai napnak, igaz, pluszaik alig néhány tized százalékpontosok voltak.

Az olajárak 1 százalék feletti pluszban várják az OPEC mai, rendkívüli bécsi ülését – az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése (WTI) 47, míg az északi-tengeri Brent-típusé 51,5 dollár felett tartózkodik. A befektetők ugyanis arra számítanak, hogy Szaúd-Arábiának sikerül rábeszélnie a többi kőolajexportáló államot – jelesül az e téren meghatározó tényezőnek számító Oroszországot –, hogy a folyékony arany kínálatát a második negyedévtől az elsőhöz képest naponta további félmillió hordóval szűkítsék, ami így már 2,1 milliós vágás lenne, s e szintet tartsák is fenn egészen 2020 végéig. Mindenesetre az amerikai olajkészletek tegnap ellentétes irányba mozogtak, 785 ezer hordóval nőttek.

Kezdi visszanyerni menedékeszköz-szerepét az arany, a nyereségrealizálások miatt 1600 dollár alá is benézett árfolyama szerdán ismét felfelé indult, átlépte az 1640 dolláros szintet és ma reggel is ott tartózkodott.

A koronavírus miatt visszavágott céges prognózisok

Az Airbus az A330-as modelljeiből gyárt le a tervezettnél kevesebbet, azzal az indokkal, hogy a légitársaságok kevesebb megrendelést adnak neki. Utóbbiak közül ezúttal a United Airlines tette meg azt, amit szektortársai már korábban: csökkentette járatai számát. Egyúttal dolgozói létszámstopot is hirdetett, e bejelentésekre részvényének árfolyama 2017 óta nem látott mélységbe süllyedt.

Az eurózóna már kamatot vágna, a britek még nem

Az Európai Központi Bank jövő csütörtökön esedékes ülésén 0,1 százalékponttal viheti le a 2016 márciusától 0,25 százalékos irányadó rátáját (a betéti kamata már 2014 márciusától negatív, tavaly szeptember óta -0,5 százalék), s a koronavírus-járvány további terjedése, valamint a piaci helyzet romlása esetén kibővítheti az eszközvásárlási programját vállalati kötvényekre, illetve a havi keretösszeget is emelheti. Az ING Bank elemzése szerint emellett bejelenthetnek egy speciális programot, amely keretében a járvány miatt bajba került vállalatok juthatnának kedvezményes hitelhez. Az európai jegybank mozgástere jóval korlátozottabb a Fedénél, mivel az elmúlt években nem került sor kamatemelésre, és a nemkonvencionális eszközöknek is számos káros hatása volt a bankrendszerre – hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. elemzése.

Az eurózónával ellentétben az Egyesült Királyságban még nem látnak okot a monetáris lazításra. A március 16-án hivatalba lépő új brit jegybankelnök, Andrew Bailey tegnap leszögezte, hogy egyelőre várni kell, amíg több információ lesz a birtokukban a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól. Bailey szerint a kisvállalatoknak – az ellátási lánc fennakadásai, illetve a megrendelések visszaesése miatt –mielőbbi pénzügyi támogatásra lehet szükségük. Ennek ellenére a határidős és opciós árazások alapján a piaci szereplők biztosra veszik, hogy a Bank of England a következő, március 26-ai kamatdöntő ülésén vágni fog, már csak amiatt is, hogy kövesse az amerikai jegybankot. Még ha a britek mozgástere a jelenleg 0,75 százalékon álló alapkamatjuk miatt korlátozottabb is (a Fed irányadó rátája a vágás után is 1-1,25 százalék).

Romlott a Richter-részvények ajánlása

A JPMorgan ugyan 7900 forinton hagyta a gyógyszergyártóra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, ám az elmúlt időszakban tapasztalható árfolyamemelkedésre hivatkozva semlegesre rontotta a korábbi felülsúlyozási ajánlását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 41730 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 4042 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 2496 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 13020 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 299 0 221 838 145 HUF 2026-04-27 17:05:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG